Kultúra, oktatásDöntött a tudás és a kreativitás

2014. április 9., szerda
 

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Németh László Gimnázium és Általános Iskola és a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ ötödik éve hirdette meg a Dömötör János Művészettörténeti Versenyt, amelyet április 9-én délután rendeztek a Németh László Gimnázium, Általános Iskola könyvtárában.

 

Fotók: VH

 

A névadónak, a 87 esztendős korában 2009-ben elhunyt Dömötör Jánosnak elévülhetetlen szerepe volt az alföldi művészet értékeinek feltárásában és bemutatásában. Nagy hozzáértéssel, szorgalommal és alapossággal vette számba szeretett városának művészeti értékeit.

 

Ezért talán az sem meglepő, hogy a róla elnevezett vetélkedés zsűrijében minden évben helyett kap fia, Dömötör Mihály fotóművész, továbbá Hegedűsné Dékány Magdolna, aki évtizedekig a város művészeti referense volt, Szenti Tibor néprajzkutató, Hézső Ferenc festőművész. Az öt iskola versengő diákjai talán nem is gondolták, hogy tudásukat, ügyességüket Hódmezővásárhely művészeti életének legszakavatottabb személyiségei bírálják el.

 

Természetesen idén is Zoltai Attila festőművész, a vetélkedőnek otthont adó iskola rajztanára adta - egy külön erre a célra berendezett tanteremben  - a képzőművészet gyakorlati feladatát. A tavalyinál valamivel könnyebb volt a feladat, akkor ugyanis, a csapatok egy-egy tagjának egy képet apró, pontszerű ecsetvonásokból, azaz pointilista stílusban kellett elkészíteni. Ezúttal a téma a linómetszés volt. „Nem az a cél, hogy versengjenek, hanem hogy mindenki kihozza magából a legtöbbet,” mondta Zoltai Attila a Vásárhelyi Híreknek, miközben az öt diák kézmozdulatait figyelte és korrigálta.

 

Közben a könyvtárban a csapatok egyenként bemutatták előre elkészített projektoros prezentációjukat, amelyek mindegyike a gondosságról, igényességről árulkodott, igaz a zsűrinek néha az előadókat bátorítani kellett, hogy ne sajnálják a hangerejüket.   

Idén is négy fős csapatokkal indultak a város középiskoláinak 9-12. évfolyamos tanulói. A tavalyi évhez hasonlóan a vendéglátó Németh László iskola két csapata, a Kalmár Zsigmond és a Gregus Máté Szakképző egy-egy csapata és a Bethlen Gábor Református Gimnázium csapata mérte össze tudását

Az előzetesen elkészített prezentációk mellett, többek között teszt, lexikális tudást igénylő művészettörténeti témák, kép-, és zenefelismerés és kvíz és villámkérdések tarkították a délutánt.

 

Eredmények:

 

   I. helyezés:   Németh László Gimnázium, Általános Iskola A csapata   felkészítő: Zoltai Attila

  II. helyezés:  HISZK Kalmár Zsigmond Szakképző csapata   felkészítő: Bozsér Zsolt

III. helyezés  Bethlen Gábor  Református Gimnázium csapata   felkészítő: Csorba Melinda

III. helyezés  HISZK Gregus Máté Szakközépiskola csapata   felkészítő: Fülöp Ildikó

IV. hely: a Németh László Gimnázium, Általános Iskola B csapata    felkészítő: Zoltai Attila​

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Ezek a hódok ütni is tudnak

Ezek a hódok ütni is tudnak

A Hódmezővásárhelyi Hódok Baseball SE rendezheti Vásárhelyen a Magyar Kupa selejtezőt. A továbbjutás nagy esélyesei.
Életfogytiglant kapott a vásárhelyi gyilkos

Életfogytiglant kapott a vásárhelyi gyilkos

Az első szúrásra felébredő sértett próbált védekezni, de a kés elérte a szívét, tüdejét, máját és főverőerét, néhány perc alatt életét vesztette. Videóval!
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.