FélpercesMeghosszabbították a diplomamentő program határidejét

2014. április 10., csütörtök
 
Meghosszabbították a diplomamentő program határidejét

Már 20 130-an regisztráltak a diplomamentő programra április 7-ig, és mivel naponta több száz regisztrációt kezdeményeznek az érdeklődők, április 14-ig meghosszabbították az előjelentkezést - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) április 8-án.

 

 


A diplomamentő programra azok jelentkezhetnek, akik államvizsgájukat a hazai felsőoktatásban sikeresen teljesítették, és ezt igazolják, és csak a nyelvvizsga hiányzik ahhoz, hogy átvegyék diplomájukat. További feltétel, hogy ne álljanak hallgatói jogviszonyban, és vállalják az államilag elismert nyelvvizsga megszerzését, valamint rendelkezzenek alapfokú nyelvismerettel.

A kormány által meghirdetett és az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) által megvalósított diplomamentő programra március 13-a óta lehet regisztrálni. Ez még nem minősül jelentkezésnek, az erre vonatkozó pályázati kiírások várhatóan áprilisban jelennek meg.

Az érdeklődők angol, német, és francia kurzusokat közül választhatnak, a tanfolyamok különböző intenzitásúak lesznek 120, 180 vagy 240 órás képzéssel. A képzésre azok is pályázhatnak, akik előzetesen nem regisztráltak. Pákozdi Szabolcs, az OFA ügyvezető igazgatójának korábbi tájékoztatása szerint a jelentkezés is elektronikusan zajlik majd és a program 2015. december 31-ig tart, vagyis eddig kell nyelvvizsgát szerezniük a résztvevőknek.

 

Olvassa el ezt is!

Ezek a hódok ütni is tudnak

Ezek a hódok ütni is tudnak

A Hódmezővásárhelyi Hódok Baseball SE rendezheti Vásárhelyen a Magyar Kupa selejtezőt. A továbbjutás nagy esélyesei.
Életfogytiglant kapott a vásárhelyi gyilkos

Életfogytiglant kapott a vásárhelyi gyilkos

Az első szúrásra felébredő sértett próbált védekezni, de a kés elérte a szívét, tüdejét, máját és főverőerét, néhány perc alatt életét vesztette. Videóval!
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön

Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...