SportVolt miért örülni

2013. május 6., hétfő
 
Volt miért örülni

Az NB II-es bajnokságban a HLKC felnőtt és junior csapata sorozatban játssza a mérkőzéseket a tabella elején helyet foglaló csapatok ellen. Az elmúlt 4 hétben pályára léptek a Gyula (1. helyezett), a Makó (2. helyezett), a Szarvas (4. helyezett) és a harmadik helyen álló Kisteleki KK ellen.

 

 

Képünk a mérkőzés végén készült

 

A hlkc honlapján olvasható beszámoló szerint, Németh kivételével a teljes kerettel számolhatott Sipterné, Gaál achilles-problémái is enyhültek, így támadásban és védekezésben egyaránt bevethető volt rutinos játékosuk. A mérkőzésen az abonyiak szerezték meg a vezetést, de azt talán senki sem gondolta, hogy először és utoljára van náluk az előny. A vásárhelyiek támadójátéka ezúttal kifejezetten hatékonynak bizonyult, főként Tószegi és Hegyi villogott a támadás befejezéseknél. Védekezésük ugyan kicsit bizonytalan volt, de ezt a kapuban Tóth Orsolya bravúrjaival kompenzálta. Állandósult A HLKC 2-3 gólos előnye, ami érzékelhető bizonytalanságot eredményezett a hazaiaknál.

 

A második félidő sem hozott gyökeres változást, mindkét oldalon potyogtak a gólok, de a két kapus közötti különbségnek is köszönhetően tovább őrizték előnyüket. Tóth jó teljesítménye mellett Tószegi a vállán vitte a csapatot, de Hegyi és Gaál is sokat tett a sikerért. Az utolsó 10 percben a hazai pálya összes előnyét élvező Abonett KC huszáros hajrát nyitott és sikerült döntetlenre felzárkózniuk. A végén Gaál két szenzációs bejátszást könyörtelenül kihasznált beállós posztról, így megmaradt az előnyük. Az utolsó 20 másodpercre emberhátrányba kerültek, azonban Tóth Orsolya óriási ziccer-védésével pontot tett a mérkőzésre.


A vásárhelyiek ezzel a győzelemmel bebiztosították helyüket a középmezőnyben, a hátralevő két fordulóban (május 11. HLKC-Túrkeve, május 18. Szeghalom-HLKC) matematikailag még elképzelhető a hatodik hely megszerzése is.

 

Abonett KC – Hódmezővásárhelyi LKC 30-31 (15-17) – 100 néző

Abonett KC: Mertlik I., Vincze, Kövér 10, Hegedűs 2, Halasi 3, Csáki 4, Mertlik M. 8, Bíró 1, S. Tóth 1, Molnár, Varjú 1, Mertlik E., Tamási, Csizmás, Lendvai

HLKC: Tóth – Sajtos 3, Tószegi 14, Török 1, Hegyi 8, Domján 2, Gaál 3 Cs: Balogh (k), Molnár (k), Miklós, Szabó, Blaskovics, Krumesz, Kiss

 

Sipter Lajosné edző: “Megérdemelt győzelmet arattunk, fegyelmezett védekezésünk és kapusteljesítményünk döntőnek bizonyult. Támadójátékunk ezúttal hatékonyan működött, gratulálok csapatomnak ehhez a szép győzelemhez!”

 

 

Junior mérkőzés:

Abonett KC – Hódmezővásárhelyi LKC 19-23 (10-12) – 100 néző

Abonett KC: Juhász, Varjú 7, Csizmás 8, Mertlik E., Bokor C., Bokor K., Szikszay, Lendvai, Bajtek 1, Jánosi , Kádas 1, Tamási 2
HLKC: Molnár – Bálint, Szabó 6, Sajtos 1, Tószegi 8, Krumesz, Blaskovics G. 1 Cs: Áncsán (k), Kandó 1, Földesi, Blaskovics I. 3, Varga-Tóth, Klemm 1, Fürcht, Becsei 1, Török 1

 

Olvassa el ezt is!

Ennivaló receptjeink - Baracskay Angélától

Ennivaló receptjeink - Baracskay Angélától

A Vásárhelyi Hírek új Háziasszonya, a Paprika TV-ből megismert Baracskay Angéla ezúttal egy különleges finomságot ajánl közkedvelt rovatunk, az ’Ennivaló receptjeink’ olvasóinak.
Olimpia Vívóközpont lesz Hódmezővásárhelyen?

Olimpia Vívóközpont lesz Hódmezővásárhelyen?

Polgár Pál: A tatai, a mátraházi és a dunavarsányi olimpiai felkészülési központok sora, a hódmezővásárhelyivel bővülne. A kadett, a junior és a felnőtt sportolók egyik felkészítő bázisa lehet.
Szabadtéri tűzesetek - idén már csaknem két és félszer több

Szabadtéri tűzesetek - idén már csaknem két és félszer több

Az elmúlt napokban, hetekben jelentősen megnőtt a szabadtéri tűzesetek száma. 99%-át emberi tevékenység, emberi gondatlanság okozza.
Kilenc hétig pótlóbuszok Szeged és Orosháza között

Kilenc hétig pótlóbuszok Szeged és Orosháza között

A Hódmezővásárhely és Orosháza közötti pályakarbantartással több perces késéseket okozó sebességkorlátozásokat szűntetnek meg.
 

És ezt már olvasta?

Vásárhelyi mazsorettek Monzában
Vásárhelyi mazsorettek Monzában A hódmezővásárhelyi Crystal Dance Club Egyesület 24 versenyzővel, két koreográfiával képviselte Magyarországot.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025 2025. 24. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Következik a Szabadság téri Óvoda
Következik a Szabadság téri Óvoda A fennállásának 50. évfordulója alkalmából a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Vásárhelyen.
 
Hétfői helyzet
Hétfői helyzet Július 7-én, hétfőn délután három óra előtt pár perccel érkezett meg a vihar Csongrád-Csanád vármegye területére.
 
Tram train menetrend változás
Tram train menetrend változás Július 7-től augusztus 17-ig a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) villamospálya felújítást végez Szeged belvárosában.
 
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben
Szelektív hulladékgyűjtés Vásárhelyen 2025-ben

II. félév. A heti kukaürítés nem változott, de most már havi két alkalmmal van a szelektív hulladékszállítás.

 
144 műalkotás az Alföldi Galériában
144 műalkotás az Alföldi Galériában Akár egy második, szintén országos színvonalú tárlat is összeállhatna, azonban az Alföldi adottságai ennyi alkotásban maximalizálják a  művek mennyiségét.