SportVisszavágna a Honvédnak a Kosársuli

2018. március 13., kedd
 
Visszavágna a Honvédnak a Kosársuli

Egy hónappal ezelőtt éppen a Kosársuli ellen játszotta első hazai mérkőzését a szezonban a Honvéd, mivel egy felújítás miatt addig nem használhatták csarnokukat a fővárosiak.

 

 

 

 

 

 

 

Ez az alkalom nem hozott szerencsét a kék-sárgáknak, hosszú ideig vezettek, de mégis alul maradtak a derbin. Szombat este 18:30-kor viszont visszavághatnak Szabó Péterék a kellemetlen emlékekért a Hódtói Sportcsarnokban…

 

Ehhez azonban igencsak fel kell gyűrniük az ingujjat, mivel a korábbi vásárhelyi közönségkedvencet, Kováts Pétert soraiban tudó budapestiek igen jó szériában vannak. Legutóbbi öt meccsükből négyet hoztak, mindössze a PVSK babrált ki velük idegenben. Igazi csapatmunka eredményezte ezt a menetelést: Puskás Artúr fiai közül hatan átlagolnak tíz pont körül mérkőzésenként. Emiatt igen nagy kihívást jelent a velük szembeni védekezés riválisaiknak, és ez feladja a leckét a Csongrád megyeieknek is.

 

Úgy hírlik a Kosársuli játékosainak nagyon jót tett a két hónapos „sikerböjtöt” követő múlt heti, győri diadal. Vas Péterék ráadásul először nyertek idegenben a bajnokságban. Ez azonban még nem volt elegendő ahhoz, hogy a hódmezővásárhelyiek elmozduljanak a tabella utolsó helyéről. Utasi Gábor együttesének pluszmotivációt jelenthet az, hogy ha szombaton győztesen hagyják el a parkettet, akkor újabb lépést tesznek afelé, hogy elmozduljanak a mélypontról.

 

Olvassa el ezt is!

Jó szezonindítás

Jó szezonindítás

A megyei rangadó szezonját Mórahalom elleni mérkőzéssel indította az NB III Közép csoportjában a Hódmezővásárhelyi FC.
Ünnepi programok március 15-én

Ünnepi programok március 15-én

Hódmezővásárhelyen az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc emléke előtt tisztelgő városi ünnepségsorozat március 15-én az ünnepi zászlófelvonással kezdődik.
Győzött a Kosársuli a Győr ellen

Győzött a Kosársuli a Győr ellen

Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül nagyon magabiztos győzelmet aratott.
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek

Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek

Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.