Kék hírekVilláskulccsal a vásárhelyi éjszakában

2013. július 30., kedd
 
Villáskulccsal a vásárhelyi éjszakában

T. Péter és T. Éva zavart viselkedése és a hódmezővásárhelyi rendőrök vizsgálódása után kiderült, hogy az egyik kerékpárt akkor lopták.

 

 

 

 

Elromlott a kerékpár hátsó kereke, ezért úgy döntöttek, lopnak egyet. Július 28-án az éjszakai órákban Hódmezővásárhelyen a Nyár utcában kerékpározott két személy, amikor szembejött velük egy rendőrautó.

 

A helybéli lakosok hirtelen leugrottak a biciklikről és egy ház falához támasztották az egyik kerékpárt, majd sietve távozni próbáltak a helyszínről. A járőröknek feltűnt a zavart viselkedésük, ezért igazoltatták őket. Az intézkedés során fény derült arra, hogy a 19 éves T. Péter és a 18 éves T. Éva az egyik kerékpár eredetét nem tudta tisztázni, ezért előállították őket a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságra.

Kihallgatásuk során beismerő vallomást tettek. Elmondták, hogy T. Éva kerékpárjának hátsó kereke elromlott, ezért úgy döntöttek, lopnak egyet. Vittek is magukkal villáskulcsot, amivel leszerelik az eltulajdonítani kívánt alkatrészt. A város buszpályaudvarán jártak, amikor megpillantottak egy szemrevaló biciklit. A korábbi tervükkel ellentétben nem elégedtek meg a kerékkel, ellopták az egész biciklit. A gyanúsítottak ellen lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

 
 
Forrás: CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Mikor bádogos munka, mikor műalkotás

Mikor bádogos munka, mikor műalkotás

Jogerős ítéletben Erdős Péter festőművésznek adott igazat a Szegedi Törvényszék a Hódmezővásárhelyi Önkormányzat és közte zajló több éve húzodó per lezárásakor.
Albérletet keresel? Átverhetnek: íme néhány jótanács

Albérletet keresel? Átverhetnek: íme néhány jótanács

Hamarosan elkezdődődik a diákok albérletkeresésének időszaka, amikor felbolydul a főváros és az egyetemi városok bérlakás piaca és szinte alig marad kiadandó lakás.
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026 Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik.