KözéletVilághírű vásárhelyi tudós kapott Pro Urbe díjat

2023. március 15., szerda
 
Világhírű vásárhelyi tudós kapott Pro Urbe díjat

A Közgyűlés Pro Urbe díjban részesítette Dr. Illy Józsefet kiemelkedően magas, világszerte elismert tudományos munkásságának elismeréseként.

 

 

 

 


 

Illy József 1933.július 22-én született Hódmezővásárhelyen. Elemi iskolai tanulmányait a Központi fiú Iskolában végezte. 7 éves korában kezdett zongorázni Porjesz Klára zongoratanárnőnél, majd Szabó András zongoraművész, zeneiskola igazgatóhoz került. Tanulmányait Szegeden a Zenekonzervatóriumban folytatta, ahol Kollár Pál zongoratanár növendéke lett, Antal Imre unokatestvérével együtt. Több országos díjat is nyert. Tehetségére Kodály Zoltán is felfigyelt. 1952-ben érettségizett a Bethlen Gábor Gimnáziumban, ahol érdeklődése a reál tárgyak felé fordult. 1956-ban szerzett fizika-matematika szakos tanári oklevelet Szegeden a József Attila Tudományegyetemen. Két évig tanított a dombóvári Gőgös Ignác Gimnáziumban, 1958-ban Budapestre került a Központi Fizikai Kutató Intézetbe, majd az MTA Izotópkutató Intézetbe. Itt kezdett el foglalkozni Einstein munkásságával. Tudományos cikkeket írt, amelyre felfigyeltek Amerikában és meghívták Bostonba. Több mint harminc éve egyetlen magyarként tagja az Einstein Papers Projekt szerkesztőségének. Tudós társaival együtt jelenleg már a 17-18 kötetet szerkesztik.

 

Illy József 1982-tõl a fizikai (tudománytörténet) tudományok kandidátusa, 1983-tól egyetemi doktor (JATE) 1990 óta az Einstein Papers Project magyar szerkesztõje a Boston Universityn, majd a California Institute of Technologyn Pasadenában. Vendégkutatóként egy évből fél évet tölt a híres egyetemen. Idős kora ellenére a mai napig aktívan dolgozik és jelenleg is Pasadénában tartózkodik.

 

Einsteinnel kapcsolatban két könyve jelent meg angol nyelven, amelyet a Johns Hopkins University Press Baltimore adott ki. Az egyik könyvét 2023-ban Kínában tervezik kiadni. Évtizedeken keresztül rendszeres résztvevője volt a tudományos konferenciáknak, és még jelenleg is gyakran meghívják.

 

Tudományos munkássága kiemelkedő és maradandó, városának eddig csak dicsőséget hozott. Sajnos a neve Hódmezővásárhelyen majdnem ismeretlen, még a Vásárhelyről elszármazottak névsorában sem szerepelt. Édesapja Illy Dezső, évtizedekig a HODIKÖT műszaki tisztviselője volt és vezette a gyár énekkarát. Amikor a Katolikus énekkar karnagya Tóth Lajos Budapesten operaénekes lett Illy Dezső vezette az egyházi énekkart is. Felesége (Antal Rózsa óvónő) több alkalommal szólót énekelt Péczely Attillával. Illy József ízig-vérig vásárhelyi, még az ő-zős beszédet sem tudja elhagyni amikor szülővárosába érkezik.

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Jászai Mari díjat kapott Pikali Gerda

Jászai Mari díjat kapott Pikali Gerda

Pályfutására meghatározó hatással volt Hódmezővásárhely, a Bethlen Gábor Gimnázium, a drámaszakkör és három nagyszerű vásárhelyi pedagógus.
Ismét jegyzőt keres Hódmezővásárhely

Ismét jegyzőt keres Hódmezővásárhely

Karsai Éva a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatal szerdai összapparátusi értekezleten jelentette be a döntését. Nyolc hónapja nevezték ki.
Ünnepi megemlékezések Vásárhelyen

Ünnepi megemlékezések Vásárhelyen

Vásárhelyen több helyszínen voltak ünnepségek az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc 175. évfordulója alkalmából.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2023

Családi események Hódmezővásárhelyen 2023

2023. 17. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

Pünkösdölő a Tájházban
Pünkösdölő a Tájházban A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Civil- és sportszervezeteket támogattak
Civil- és sportszervezeteket támogattak Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
 
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

 
A 10. helyen zárt a Kosársuli
A 10. helyen zárt a Kosársuli Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
 
Az agrárium ünnepe
Az agrárium ünnepe Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.