SportVereséggel kezdett a Kosársuli

2015. október 4., vasárnap
 
Vereséggel kezdett a Kosársuli

Nem sikerült legyőznie a bajnokesélyes Salgótarjánt a Vásárhelyi Kosársulinak az NBI B csoportos bajnokság első fordulójában. A rendkívül motivált vendégek erőszakos védekezéssel és kreatívabb támadójátékkal tudtak Varga Dánielék fölé emelkedni a Hódtói Sportcsarnokban.

 

 

 


 

Kőkemény védekezéssel indított a sokszoros magyar válogatott Czigler László edző együttese, 4 perc után 4-12 volt az állás. A hazaiaknál leginkább a debütáló Kereszty és Pavlovics villogott, ez azonban a negyed végéig 5 pontos felzárkózásra volt elég.

 

Tutus két duplájával és Vas zsákolásával folytatódott a meccs a kisszünet után. Egyértelműen a salgótarjániak akarata érvényesült, 10 pont volt a differencia a javukra, amikor dr. Elek András időt kért, de így sem tudták rendezni soraikat a kék-sárgák. (27-37) Ekkor úgy tűnt, hogy nincs ellenszerük a piros mezesek pörgős és agresszív védőfalával szemben.

 

Vas köszönt be három triplával rögtön a fordulás után. (41-44) Madár kontrázott, így újra távolodott az egyenlítés lehetősége, azonban egyre fokozódott a hangulat és a szintén újonc hazai Varga Zalán kosarával már csak kettő volt a két csapat között, ami az utolsó periódusra is megmaradt.

 

Egy pontra jött fel a Kosársuli az egész összecsapáson remek teljesítményt nyújtó Kereszty óriási zsákolásával. Büki és Helmeczi triplája azonban újra nagyot lendített a Nógrád megyeieken. (59-67) Időt kértek a vásárhelyiek, majd két perccel később még egyet. Vejinovicsék azonban már nem tudtak újítani, így vereséggel kezdték a 2015-16-os bajnokságot, igaz a keleti csoport talán legerősebb játékosállományú egyesülete ellen. Jó hír viszont, hogy az új főszponzor, az MMBF Földgáztároló jóvoltából a szurkolók ingyen láthatják az összes hazai találkozót.

 

Vásárhelyi Kosársuli SE – Konecranes Salgótarjáni KSE 72-77 (17-22, 15-19, 21-14, 19-22)

 

NBI B csoport, alapszakasz I. forduló vezette: Gelencsér Gy., Kovács N. és Lövész Cs.

Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok, 500 néző.

Kosársuli: Vejinovics 2, Mócsai -, KERESZTY 14, VAS 26/18, Varga D. 4.

csere: PAVLOVICS 8/3, Varga Z. 2, Wirth 8, Czibere 8/3, Csorvási -.

Edző: dr. Elek András és Utasi Gábor

 

Dr. Elek András: „Jól helytálltunk a bajnokesélyes Salgótarján ellen. Mindezt annak ellenére, hogy a védekezésben nem tudtuk megvalósítani, amit akartunk. Ráadásul a támadójátékunk sem volt az igazai.”

 
 
Forrás: Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Országos minta lehet

Országos minta lehet

Elkészült egy országosan egyedülálló vizsgálatsorozat kiértékelése, amely hódmezővásárhelyi gyerekek egészségi állapotáról ad átfogó képet.
Győzelemmel nyitott a Kosársuli

Győzelemmel nyitott a Kosársuli

A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.