GazdaságVégleges az eddig vitatott építményadó eltörlése

2018. április 4., szerda
 
Végleges az eddig vitatott építményadó eltörlése

Rendkívüli közgyűlést tartott április 4-én a vásárhelyi önkormányzat. A napirendre tűzött témák egyike a március 19-i közgyűlésen hozott – az építményadó eltörlésével kapcsolatos – határozat végleges formába öntése és erről egy újabb határozat hozatala volt.

 

 

 

 

 

Mivel a márciusi közgyűlésen vita alakult ki arról, vajon törvénybe ütközik-e az építményadó eltörlésének (január elsejéig) visszamenőleges hatálya, ennek ellenére a Fidesz frakció megszavazta, a polgármester és helyettese viszont nem.

Másnap egy sajtótájékoztatón Márki-Zay Péter elmondta véleménye szerint sérti a stabilitási törvényt, diszkriminatív a visszamenőlegesen hozott határozat, ezért kezdeményezi, hogy a közgyűlés 15 napon belül újra tűzze napirendre az építményadó kérdését.

Ezt tárgyalta újra most a közgyűlés, amely nyomán született határozat szerint a 101 négyzetméter alatti ingatlanok után a tulajdonosoknak nem kell építményadót fizetni. Az ennél nagyobb ingatlanok esetében csak a 101 négyzetméter feletti rész után kell adózni. A határozat visszamenőlegesen, január elsejétől érvényes.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Az emberi erőforrások minisztere Susánban kampányolt

Az emberi erőforrások minisztere Susánban kampányolt

Balog Zoltán miniszter: ...nagyon nehéz helyzetből indult az ország, de az építkezés elindult Magyarországon. Ez kerülhet veszélybe.
Vásárhelyi győztese van a Diák Sakkolimpiának

Vásárhelyi győztese van a Diák Sakkolimpiának

Miskolcon volt az országos döntő, amelyen az érmes és további értékes helyezések ismét öregbítették a vásárhelyi sakkutánpótlás-nevelés hírnevét.
Az év legjobb fotói a Kossuth téren

Az év legjobb fotói a Kossuth téren

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Fotóriporterek Szakosztálya idén januárban is kiírta pályázatát. A díjazott képekből nyílik kiállítás.
Kulcs az Olvasáshoz Program Vásárhelyen

Kulcs az Olvasáshoz Program Vásárhelyen

559 vásárhelyi diák vett  részt a tanévben a vásárhelyi általános iskolások, az Önkormányzat és a Németh László Városi Könyvtár által szervezett Programban.
 

És ezt már olvasta?

Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy férfit, aki közlekedési balesetet okozott, majd még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.