GazdaságVégleg leáldozhat a budiknak

2014. március 29., szombat
 
Végleg leáldozhat a budiknak

A következő két évben 400 milliárd forintot fordít az ország hazai és uniós forrásokból arra, hogy valamennyi 500 lakosúnál nagyobb településen elkészüljön a csatornahálózat - jelentette be Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár szombaton Csongrád megyében.

 

 

 

Két évnyi megfeszített munkára van szükség, ahhoz, hogy az ország teljesítse az 500 lakosúnál nagyobb települések szennyvízhálózatának kiépítését kötelezővé tevő uniós előírást – mondta a politikus Kovács Sándor csanádpalotai és Galgóczkiné Krobák Mária kövegyi független polgármester társaságában a két települést összekötő út egyik kereszteződésénél tartott sajtótájékoztatóján.

 

Az államtitkár közölte: a kormány számba vette azokat a településeket, ahol a szennyvízhálózat fejlesztésére van szükség, és döntött arról, hogy ezekhez a beruházásokhoz pályáztatás nélkül biztosít támogatást.

Lázár János bejelentette, döntés született arról, hogy a kormány 240 millió forint kiegészítő támogatást nyújt a Csanádpalotán jelenleg folyó - 1,25 milliárd forintos - szennyvízcsatorna-beruházáshoz, ezzel jelentősen csökkentve a kisvárosban lakók által fizetendő önrész nagyságát.

Az államtitkár úgy fogalmazott, minden kormánynak külön figyelmet kell fordítani az ország keleti részén található településekre, amelyek lemaradása látványos. A 2007 és 2013 közötti uniós fejlesztési források zöme a fővárosba és a Dunántúlra érkezett, az Alföld és a keleti országrész kevés támogatáshoz jutott. Hozzátette: a kormány ezt szeretné kompenzálni 2014 és 2020 között.

 
 
MTI-VH
 

Olvassa el ezt is!

Vasárnap éjjel áttérünk a nyári időszámításra

Vasárnap éjjel áttérünk a nyári időszámításra

Vasárnapra virradóra 1 órável kevesebbet alszunk, de hazánk egy napi átlagos villamosenergia-fogyasztását spórolhatjuk meg évente.
Egy nemes versengés képekbe örökítve

Egy nemes versengés képekbe örökítve

Csendes izgalom az arcokon, a feladat részeként jelmezbe, illetve népviseletbe öltözött lányok és fiúk. Ezeket a képeket rögzítettük péntek délután. Sok képpel és eredményekkel!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Nem kell fizetnie Márky-Zay Péternek

Nem kell fizetnie Márky-Zay Péternek

A Nemzeti Választási Bizottság által kiszabott büntetést, amelyet a Kúria is jóváhagyott, most az Alkotmánybíróság megsemmisítette.
 

És ezt már olvasta?

Pünkösdölő a Tájházban
Pünkösdölő a Tájházban A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
 
Civil- és sportszervezeteket támogattak
Civil- és sportszervezeteket támogattak Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
 
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

 
A 10. helyen zárt a Kosársuli
A 10. helyen zárt a Kosársuli Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
 
Az agrárium ünnepe
Az agrárium ünnepe Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.
 
Az agrárszakma háromnapos ünnepe
Az agrárszakma háromnapos ünnepe A XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokat május 14–16. között rendezik Hódmezővásárhelyen, a Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrumában.Részletes program.