KözéletVéget ért a misszió

2018. április 9., hétfő
 
Véget ért a misszió

MH KFOR Kontingens 17. váltásának misszióból hazatért tagjait feletteseik, szülők, hozzátartozók fogadták Hódmezővásárhelyen.

 

 

 

 

 

 

A külszolgálatból hazatért mintegy háromszázötven fős magyar kontingens tagjainak meghatározó többsége a KFOR parancsnokának közvetlen alárendeltségébe tartozó harcászati tartalék zászlóalj tagjaként látta el a feladatát. Az alegység állományát tizenhat katonai szervezet tagjai alkották, alapvetően azonban az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi katonáiból állt. A kontingens parancsnoka Varga István alezredes volt.

A biztonság és a rend fenntartására ügyeltek Koszovóban, de korlátozás nélkül bármilyen békefenntartó feladatban - határőrizet, keresés-kutatás, járőrözés, ellenőrző-áteresztő pontok üzemeltetése, tömegkezelés - részt vehettek. Ugyanakkor a harminc nemzet katonái részére is a magyar kontingens tagjai szervezték és vezették le az úgynevezett tűziszony-leküzdési (Fire Phobia) gyakorlatokat , az elmúlt év novemberében megtartott helyközi választások alkalmával pedig biztosítási feladatokat láttak el.  

 

„Büszke vagyok önökre, mert ismételten beigazolódott, hogy a magyar békefenntartók fegyelmezetten, jó szakmai színvonalon, más országok katonáival kiváló együttműködésben végezték és végzik munkájukat. Legyenek önök is büszkék arra, hogy ebben a misszióban teljesítettek szolgálatot! Kérem, hogy a megszerzett tudásukat, tapasztalataikat adják át kollégáiknak, ezzel is segítve a munkájukat! Mindenekelőtt azonban töltsék el megérdemelt szabadságukat családjaik, szeretteik körében!” – köszönt el a hat hónapos külszolgálatról hazatért katonáktól Schmidt tábornok.

 

A visszafogadó ünnepség hivatalos része elismerések átadásával zárult. A nemzetközi békemisszió során tanúsított kiemelkedő helytállása elismeréséül dr. Simicskó István honvédelmi miniszter, dr. Benkő Tibor vezérezredes, Honvéd Vezérkar főnök és Korom Ferenc vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka adományoztak emléktárgyat és emléklapot a külszolgálat befejezése alkalmával. Donald R. Baker ezredes, az Amerikai Egyesült Államok Magyarországra akkreditált katonai attaséja pedig a KFOR 14. és 17. váltásában szolgált öt tisztnek és egy altisztnek adta át az USA hadseregének kitüntetését.  

 

 

Szintén a napokban köszöntötték az Irakból a közelmúltban hazatért magyar misszió tagjait Hódmezővásárhelyen. A több mint 160 fős kontingens állományát alapvetően az MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonái alkották.

„Misszióban nem léteznek könnyen végrehajtható feladatok, a most hazatért kontingens tagjainak azonban kimondottan komoly kihívásoknak kellett megfelelniük. Korom Ferenc vezérőrnagy, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka nevében köszönöm azt a rendkívül magabiztos és példaértékűen magas színvonalon végrehajtott munkát, feszes szolgálatellátásukat, amelyet a tervezettnél valamivel hosszabb külszolgálatuk során tanúsítottak. Kérem, hogy a megszerzett tudást, tapasztalatokat adják át kollégáiknak, ezzel is segítve munkájukat! Mindenekelőtt azonban töltsék el megérdemelt szabadságukat családjaik, szeretteik körében. Legyenek ismét biztos támaszai azoknak, akik lélekben mindig önökkel voltak, s erőt adtak a mindennapok kihívásainak teljesítéséhez!” – köszönt el a több mint hat hónapos külszolgálatról hazatért katonáktól Sándor tábornok.

 

 
 
VH-MH
 

Olvassa el ezt is!

Továbbra is dobogós az SZTE

Továbbra is dobogós az SZTE

Az első helyen legtöbben az Eötvös Loránd Tudományegyetemet, a Debreceni Egyetemet és a Szegedi Tudományegyetemet jelölték meg.
A magyarok győztek

A magyarok győztek

A magyarok győztek - jelentette ki Lázár János, azt követően, hogy a szavazatok több mint 52 százalékával  Csongrád megye 4-es körzet képviselőjévé választották.
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.