Kultúra, oktatásVasárnap adják át a Bessenyei Díjakat

2015. január 15., csütörtök
 
Vasárnap adják át a Bessenyei Díjakat

Idén nem a Magyar Kultúra Napján, január 22-én, hanem most vasárnap adják át Hódmezővásárhelyen a Bessenyei Ferenc kétszeres Kossuth-díjas színművészről, elnevezett művészeti díjakat, jelentette be Almási István polgármester, a január 14-én tartott sajtótájékoztatón.

 

Fotó: VH

 

Hódmezővásárhelyen ez hatodik alkalom, hogy Bessenyei Ferenc Művészeti Díjjal jutalmazzák azt a személyt és azt a művészeti csoportot, amely a felhívás nyomán a legtöbb szavazatot kapja.

 

A nettó félmillió forintos pénzjutalommal járó elismeréssel Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata minden évben olyan kiemelkedő művészeket díjaz, akik a magyar kultúra terjesztésében, a magyar nyelv ápolásában Bessenyei Ferenc szellemiségét és örökségét képviselve nyújtanak kimagasló teljesítményt, mondta a polgármester

 

Azt is elmondta, idén nem volt jelölt művészeti csoport, de az alapító okirat lehetővé teszi, hogy egy-egy személy, sőt adott esetben egy-egy csoport legyen a díjazott.

 

Idén tehát a hódmezővásárhelyi Fogarassy Judit táncművész (Életútját bemutató cikkünk a lap alján!) és Mihályi Győző színművésznek ítélték oda  a díjakat, amelyeket B. Élthes Eszter, a színészfejedelem özvegye ad át január 18-án, vasárnap 17 órakor a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színháztermében.

 

A díjak átadása után 18 órától 'Jó volt élni' címmel a tíz éve elhunyt kétszeres Kossuth-díjas Bessenyei Ferenc, a Nemzeti Színház örökös tagja emlékére rendezett estet tekinthetik meg az érdeklődők, mondta Nagy Imre a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ igazgatója.

A Nemzeti Színház által összeállított műsorban Nagyváradi Erzsébet, Blaskó Péter és Rubold Ödön a Nemzet Színészének híres szerepeit és filmszerepeit, személyes emléküket idézi fel.

 

Az emlékestre ingyenes jegyek igényelhetőek a BFMK recepcióján; a Vásárhelyi Televízió a díjátadót és az emlékestet élőben közvetíti.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Egyszeri és megismételhetetlen pillanatok (Fogarassy Judit)

 

Olvassa el ezt is!

A hazai agrárium erősségei

A hazai agrárium erősségei

Diplomaátadó ünnepség lesz január 16-án a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban. Jubileumi okleveleket is átadnak az 50 éve végzett főiskolai hallgatóknak. 
Kis magyar nonszensz

Kis magyar nonszensz

Ilyen is csak nálunk lehet - fakadt ki az egyik telefonon felhívott vásárhelyi, akit arról kérdeztük, van-e szándékában napelemet feltenni a háza tetejére.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.