KözéletVásárhelyről megszervezett világkongresszus

2014. július 22., kedd
 

Hódmezővásárhelyiként szervez hazai, európai és világkonferenciákat Faragó Katalin. Nevét a városban elsősorban a Yumeiho masszázs és eszperantó nyelvoktatás kapcsán ismerik.

 

 

Fotók: Bajusz Emese ( VH© )

 

 

Ez utóbbihoz köthető, hogy 35 éve tevékenyen vesz részt eszperantó kongresszusok, tematikus konferenciák szervezésében. 2012 óta őt lett az UMEA, vagyis az Egészségügyi Eszperantó Világszövetség alelnöke, korábban pedig, körülbelül 15 évig az UMEA elnöksége mellett szakmai konferenciák témakörének a felelőse volt.

Mint azt a Vásárhelyi Híreknek elmondta, eddig 4 európai kongresszust, és 1979-ben illetve 2010-ben Nemzetközi Egészségügyi Eszperantó Kongresszust rendezett. 2012-ben a csehországi kongresszuson kérték fel, az idei Budapesten, július 16-20. között megtartott 19. kongresszus megszervezésére.

 

Hat országból 183 orvos, professzor és egészségügyi szakember vett részt. Az öt nap alatt a budapesti rendezőkön kívül, Hódmezővásárhelyről tízen segítették a gördülékeny lebonyolítást.

Bajusz Emese szintén a rendezőcsapatot erősítette, aki a Vásárhelyi Híreknek összefoglalta az eseményeket.

Július 16-án a Nemzetközi Egészségügyi Eszperantó Kongresszus ünnepélyes megnyitóján részt vett Prof. Dr. Szél Ágoston, a Semmelweis Egyetem rektora, a kongresszus fővédnöke, Prof. Dr. Laidler Piotr; Dr. Ferenczy Imre az UMEA tiszteletbeli elnöke, Prof. Dr. Dudich Endre a HEA tiszteletbeli elnöke.

Az ötnapos kongresszus szekcióüléseinek témái a 21. század jellegzetes krónikus betegségei voltak. Az angol, eszperantó és magyar nyelű előadások érintették a depresszió, a kábítószer, a szklerózis multiplex témáját éppúgy, mint például a biotechnológia legújabb eredményeit, vagy a prevenció és a szűrővizsgálatok fontosságát. 37 külföldi és hazai egészségügyi szakember, köztük a hódmezővásárhelyi Dr. Havasi Katalin gyermekorvos tartott előadást az öt nap alatt.

Bajusz Emese beszámolója szerint a szakmai előadások mellett, a hat országból érkezett vendégeknek tematikus programokat is szerveztek: voltak a Richter Gedeon Gyógyszergyárban, illetve a Mentőszolgálati Központban.

A 183 résztvevő tartalmas szórakozására is gondot fordítottak a rendezők. Ebbe városnézés, dunai hajókirándulás, a Parlament megtekintése is beletartozott. Szombaton kongresszusi bál volt, majd vasárnap délelőtt a záróünnepségen bemutatták az új elnökséget, illetve méltatták Faragó Katalin főszervező és a rendezők önzetlen és odafigyelő munkáját.

 
 
VH - Bajusz Emese
 

Olvassa el ezt is!

Előny ha patyolattiszta a tehénpopsi

Előny ha patyolattiszta a tehénpopsi

A Hód-Mezőgazda Zrt. továbbképzésén 10-18 éves fiatalok tanulják, hogy a felvezetett állatok a bírálat idejére hogyan mutassák legjobb formájukat.

Kovács Leila sikere Budapesten

Kovács Leila sikere Budapesten

A székkutasi sportoló egy térdsérülésből felgyógyulva és az érettségi lekötöttségei után, teljes erőbedobással szeretné pótolni a kiesett időszakot.
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
Győzelemmel nyitott a Kosársuli

Győzelemmel nyitott a Kosársuli

A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.