SportVásárhelyi vívók két versenyen

2014. június 17., kedd
 
Vásárhelyi vívók két versenyen

A pünkösdi hétvégén rendezték az újoncok Országos Bajnokságát Budapesten, a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban.

 

 

 

 

A vásárhelyi Csomorkány Sportegyesületet Héjja Alex, Kotormán Viktor, Miskolczi Tamás, illetve Varga-Tóth Blanka, Varsányi Gyöngyi képviselte. A fiúk az egyéni versenyszám mellett a csapatbajnokságba is beneveztek.

A verseny a selejtező csoportkörrel indult, amit Kotormán Viktor és Miskolczi Tamás sikeresen teljesített, így kiharcolták a 32-es főtáblára jutást, ami sajnos Héjja Alexnek nem sikerült, így számára a verseny véget ért.

Az egyenes kieséses szakaszt Kotormán Viktor a 3. ranghelyről várhatta, így számára „csak” egy lépést kellett megtenni a nyolcas döntőig, és mivel sikerrel vette az akadályt, következhetett a negyeddöntő, ahol egyetlen tussal kapott ki, így végül a kiváló 6. helyet szerezte meg. Miskolczi Tamás hajszál híján maradt le a legjobb nyolc küzdelméről, ezzel a versenyt a 9. helyen zárta.

A két vásárhelyi lány szereplése sajnos nem sikerült, mivel Varsányi Gyöngyi ugyan a 32-es főtáblára jutott, de ott vereséget szenvedve búcsúzott a további küzdelmektől, míg Varga-Tóth Blanka már a csoportkörben elvérzett.

Vasárnap a csapatversenyek küzdelmei zajlottak, ahol a vásárhelyi trió előbb imponáló módon 45-28-ra megverte a Budapesti Honvéd csapatát, majd ugyan az elődöntőben a Törekevés vívóitól vereséget szenvedtek, következhetett a bronzmérkőzés a Budavári SE ellen. Nem jól indult az összecsapás, hiszen az ellenfél csapata gyorsan elhúzott, de az egyéniben gyengélkedő Héjja Alex megfordította az eredmény állását, így az előnyt megtartva, sőt azt növelve is végül 45-30-at mutatott az eredményjelző a Csomorkány SE számára.

 

A múlt hétvégén az utánpótlás korú vívók szezonjának zárasaként rendezték a gyermek OB-t a Törekvés SE vívócentrumában. A fiúk mezőnyében három hódmezővásárhelyi lépett pástra, és a csoportkört követően a 64-es táblán a folytatást Vas Benedek a 11., Szögi Richárd a 13., míg Hornyák Alex a 32. helyről várhatta. Ez a legjobban Vas Benedeknek sikerült, hiszen kitűnő vívással menetelt az elődöntőig, ahol a végső győztes Szántay Benedektől szenvedett vereséget, így a dobogó harmadik fokára állva zárta az Országos Bajnokságot, amivel éppen a verseny napján születésnapos edzőjének, Magyary Ágnesnek szebb ajándékot nem is adhatott volna.

Szögi Richárd a 16 között búcsúzott, míg Hornyák Alexnek a 32-es mezőny jelentette a végállomást. A lányoknál egyetlen vásárhelyi induló volt, Varga-Tóth Blanka, aki a 22. helyen végzett.

Másnap a fiúk elindultak a csapatversenyen is, ahol sajnos nem sikerült megismételni az újoncok egy héttel korábbi harmadik helyét, s végül a 11 induló csapat között a 7. helyet szerezték meg.


A Csomorkány SE versenyzőinek eredményei

Újonc OB

Fiúk:

  6. Kotormán Viktor

  9. Miskolczi Tamás

29. Héjja Alex

 

Lányok:

 

28. Varsányi Gyöngyi

38. Varga-Tóth Blanka

 

Csapatok:

 

3. Csomorkány SE (Héjja,Kotormán, Miskolczi)

 

Gyermek OB

Fiúk:

  3. Vas Benedek

11. Szögi Richárd

35. Hornyák Alex

 

Lányok:

 

22. Varga-Tóth Blanka

 

Csapatok:

 

7. Csomorkány SE (Hornyák, Szögi, Vas)

 
 
Forrás: Csomorkány SE - VH
 

Olvassa el ezt is!

Nem bizonyított hogy a most elítélt férfi a savval fenyegető

Nem bizonyított hogy a most elítélt férfi a savval fenyegető

Csak azt sikerült bizonyítania, hogy a Lázár családot fenyegető levél a vádlott számítógépén és nyomtatójával készült, de az nem derült ki, hogy a  levelet pontosan ki írta és adta postára.
Diákmunka nyáron – összeszedtük a tudnivalókat

Diákmunka nyáron – összeszedtük a tudnivalókat

Hasznos információk gyűjteménye, hogy a nyári munka ne legyen rémálom. Sokmindenre figyelni kell szülőnek és munkavállaló diáknak egyaránt.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.