Kék hírekVásárhelyi útonállók

2019. január 4., péntek
 
Vásárhelyi útonállók

A hódmezővásárhelyi nyomozók néhány órán belül elfogták és őrizetbe vették azt a három helybeli férfit, akik egy kerékpárost tartóztattak fel és fenyegettek meg pénzszerzés reményében.

 

 

 

 

 

 

A férfiak január 3-án a kora délutáni órákban, a Janáky és Dobó Katalin utca kereszteződésében állították meg az arra bicikliző sértettet.

Körbevették a kerékpárost és közölték a férfival, hogy csak akkor engedik tovább, ha az átadja nekik a nála lévő pénzt. A sértettnek azonban sikerült elmenekülnie.

 

A rendőrök a bejelentést követő néhány órán belül azonosították a feltételezett elkövetőket, akiket előállítottak a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságra. A nyomozók a gyanúsítottakat őrizetbe vették és az illetékes ügyészségen előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

A három terhelt ellen zsarolás bűntett kísérlete, valamint személyi szabadság megsértése bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

 
 
VH-CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Leállt a Vásárhelyi Városi Televízió

Leállt a Vásárhelyi Városi Televízió

A 4 éve 75 millióból felújított stúdióra egyelőre lakat kerül. Maradnak viszont a várostörténet szempontjából is nyitott kérdések.
Érthetetlen rombolás

Érthetetlen rombolás

A vásárhelyi rendőrök hamar elkapták a Vásárhely belvárosában lévő szabadidőpark világító oszlopait megrongáló kis garázdákat. Mivel kiskorúak nem büntethetők.
Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

Újabb óvodai mosdó alakul át a Villeroy&Boch; támogatásával

A fennállásának 50. évfordulója alkalmából, 2015-ben a Villeroy & Boch Magyarország Kft. óvodai mosdó felújítási programba kezdett Hódmezővásárhelyen.
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet

Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet

Egy magyar-román közös uniós projekt keretében javítják elsősorban az idős páciensek mozgásszervi rehabilitációs ellátásának színvonalát
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.