Kék hírekÉrthetetlen rombolás

2019. január 3., csütörtök
 
Érthetetlen rombolás

A vásárhelyi rendőrök hamar elkapták a Vásárhely belvárosában lévő szabadidőpark világító oszlopait megrongáló kis garázdákat. Mivel kiskorúak nem büntethetők.

 

 

 

 

 

 

A képen látható 7-8 világító test rongálódott meg a vandál pusztítás nyomán. Az értelmetlen tett sokba kerül a városnak.

Garázdaság miatt indult eljárás a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon azt követően, hogy ismeretlenek a Szíriusz téren lámpatesteket döntöttek ki. A rendőrök azonosították a feltételezett elkövetőket.

 

A megalapozott gyanú szerint két, 10 év körüli gyermek december 30-án délelőtt rongálta meg a földalatti parkoló fölé kialakított játszótér és park világító oszlopait. A nyomozók néhány órán belül azonosították őket, akik elismerték a lámpatestek kidöntését. 

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon garázdaság vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A két fiú - gyermekkora miatt- nem büntethető. 

 

Arról nincs hír, hogy az okozott kárt, illetve a helyreállítás árát ki fizeti meg.

 

Olvassa el ezt is!

Köszöntötték Luca anyukáját

Köszöntötték Luca anyukáját

Január 3-án a vásárhelyi kórházban a város nevében köszöntötték a január elsején született Csongrád megye idei első kisbabájának édesanyját.
Az összes pénzt felmarkolta néhány lábosért

Az összes pénzt felmarkolta néhány lábosért

Egy idős hódmezővásárhelyi férfi az ügyészségnek most átadott bűnügy károsultja. Beengedte a tettest lakásba, aki felkapta a bácsi összes pénzét és távozott.
Vásárhelyen született Antal Imre

Vásárhelyen született Antal Imre

Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel

A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel

Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.