KözéletVásárhelyi újévi első babák

2013. január 4., péntek
 

Még a vakuk villanása sem izgatta az újév első két babáját, mert hogy mindketten végigszundikálták a ma délelőtti nagy sürgést-forgást.

 

 

 


 

Hagyományosan minden évben az Erzsébet Kórház Újszülött osztályán a hódmezővásárhelyi Önkormányzat köszönti az év első babáját.

Ebben az évben Kószó Péter alpolgármester nem egy, hanem két anyukát köszöntött. Ugyanis január elsején este hat óra után jött világra, 3850 grammal és 54 centiméterrel Csizmadia Szilárd, egy tótkomlósi házaspár harmadik gyermekeként.

A baba 14 órával előbb született mint a vásárhelyi házaspár Török Katalin és Török Endre gyermeke. Török Márk január másodikán 8 órakor látta meg a napvilágot, 3900 grammal és 53 centivel. A kisfiú a második gyerek a családban.

 

Január 4-én délelőtt az alpolgármester a sajtó képviselőivel együtt kívánt jó egészséget a két anyukának. A tótkomlósi Fritz Odíliának ajándékcsomagot adott át, a vásárhelyi Török Katalinnak pedig Almási István polgármester és a város jókívánságait tolmácsolta, az ilyenkor szokásos pénzbeli juttatással és ajándékcsomaggal együtt.

 

A VH-kérdésére Török Katalin azt válaszolta nem gondolt arra, hogy kisfia újévi baba lesz, hiszen december 25-re volt kiírva, és bár nem volt könnyű szülés, mint mondta, a baba látványának boldogsága egy csapásra mindent feledtetett vele.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.