SportVásárhelyi tájékozódási futókat a kánikula sem zavarta

2014. június 11., szerda
 
Vásárhelyi tájékozódási futókat a kánikula sem zavarta

A Maccabi Vívó és Atlétikai Club Tájékozódási Futó szakosztálya június 9-én rendezte Balotaszálláson a Homokháti Maccabi Kupa  3 napos nemzetközi tájékozódási futóversenyét.

 

 

 


Az évenkénti Maccabi Kupa 3 napos, 3 fordulós, összetett, nappali, egyéni országos rangsoroló verseny. Ezek közül az első futam kiemelt rangsoroló verseny és WRE (világranglista) futam, amelyben a Hódmezővásárhelyi Tájékozódási Futó Club is érdekelt volt. Idén is nagy számban, összesen több mint 600 – an neveztek. 

A Hódmezővásárhelyi Tájékozódási Futó Club tagjai közül is szép számmal indultak. A nyári kánikula, a forró homok igen nagy igénybevételt jelentett minden induló számára. A HTC a körülmények ellenére négy arany- és egy bronzéremmel tért haza.

 

Eredmények:

 
F18E  1. Hetényi Péter, 

F45E  1. Dezső Sándor, 

N55E  1. Hidegné Laták Márta, 

N18E 3. Gubicza Viktória

NYÍLT K.  1. Visnyei Tamás

 

Olvassa el ezt is!

Az utakon nincs vakáció

Az utakon nincs vakáció

Bár még az is sok, éves szinten Vásárhelyen 10 gyermeket ér baleset. A vakáció egy hét múlva kezdődik, fontos bizonyos alapvető szabályok betartása.
Újabb aranyéremmel a Kadett VB felé

Újabb aranyéremmel a Kadett VB felé

A magyar válogatott tagjaként, Berei Béla, a hódmezővásárhelyi Máté Taekwondo Sportegyesület versenyzője a Bratislava Openen remekelt.
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...