SportÚjabb aranyéremmel a Kadett VB felé

2014. június 9., hétfő
 
Újabb aranyéremmel a Kadett VB felé

Aranyérmet szerzett a magyar válogatott tagjaként, Berei Béla, a hódmezővásárhelyi Máté Taekwondo Sportegyesület versenyzője,  június 7-én Pozsonyban, a Bratislava Open Nemzetközi Taekwondo Versenyen.

 

 

 

Első alkalommal tavaly rendezték meg a Bratislava Open-t, már akkor is sikeres volt, hiszen 400 – nál is többen neveztek. Hasonló számú nevező volt idén is. Köztük Berei  Béla, aki  három ellenfelét is legyőzve megnyerte a -49 kg-os súlycsoportot. A beszámolók szerint, okosan, higgadtan küzdött, nem vállalt felesleges kockázatokat. Edzője, Máté Zsolt  által tanítottak egyre több megoldásban köszöntek vissza.

 

Idén már nem ez az első aranyérme, februárban Mariborban a 7. Slovenia Open Nemzetközi Taekwondo Bajnokságon, szintén a válogatott tagjaként állhatott a dobogó legfelső fokára a -49 kg-os súlycsoportban.

 

Megírtuk, tavaly július 30-tól augusztus 14-ig Dél Koreában a Kyung Hee Egyetem edzőtáborában vett részt a  Máté Taekwondo SE négy sportolója, köztük Berei Béla. Alig két héttel hazaérkezése után, ismét Dél Koreába utazott, ugyanis a 12 éves sprotolót egy nemzetközi csapat tagjaként meghívták a II. SeongNam Nyílt Nemzetközi Gyermek Taekwondo Bajnokságra.

Máté Zsolt, a Máté Taekwondo mestere heti öt napban foglalkozik Berei Bélával, hiszen ezek a versenyek a júliusban Bakuban rendezendő Kadett Világbajnokság egyik felkészülési állomásai is egyúttal.

 

Olvassa el ezt is!

Főszerepben a mozgás

Főszerepben a mozgás

A Hód-Triatlon Sportegyesület június 7-én sportnapra várta a mozogni vágyó vásárhelyieket.
A Dodgem lett az ország legjobb iskolai zenekara

A Dodgem lett az ország legjobb iskolai zenekara

A Dodgem együttes lett a Be the First! Kié a legjobb sulizenekar? című verseny győztese a közönség szavazati és a zsűri döntése alapján. Nagy képpel!
Győzött a Kosársuli a Győr ellen

Győzött a Kosársuli a Győr ellen

Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül nagyon magabiztos győzelmet aratott.
Elfogták a vásárhelyi gyújtogatót

Elfogták a vásárhelyi gyújtogatót

Több, mint 60 tűzet okozott a hódmezővásárhelyi férfi, aki Szegedre járt át dolgozni, és munkába menet kapott ihletet a tűz gyújtására.
 

És ezt már olvasta?

Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Változások a Rádió 7 háza táján
Változások a Rádió 7 háza táján Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.