Kék hírekVásárhelyi Szilveszter enyhe utóhatásai

2015. január 2., péntek
 
Vásárhelyi Szilveszter enyhe utóhatásai

A rendőri intézkedések során Hódmezővásárhelyen is az alkohol játszotta a főszerepet január elsején. A városban három bajba jutottnak segítettek az egyenruhások.

 

Képünk az Andrássy utcában készült (Fotó: VH)

 


Reggel 6 óra 40 perckor egy, az Andrássy utcán fekvő személyhez riasztották a járőröket. A 24 éves fiú nem tudott lábra állni, ezért a rendőrök hazavitték, ahol átadták édesanyjának.

Valószínű kicsit hosszúra nyúlt a Szilveszter annak a fiatalnak, akit elsején a délutáni órákban az Észak utcai buszmegállóban találtak a járőrök. Mivel a padon fekvő fiatallal nem lehetett kommunikálni, a rendőrök mentőt hívtak a helyszínre, akik további kezelés céljából kórházba szállították.

A vásárhelyi Kórház Sürgősségi Osztályán az elmúlt 48 órában 40-45 beteget láttak el. Az átlagosnál valamivel több volt az alkoholos befolyásoltság miatt szükséges ellátás, mondta Dr. Lóczi Gerda a Sürgősségi Osztály vezetője a Vásárhelyi Híreknek..    

 

Január elsején néhány perccel 23 óra előtt a Csomorkányi úton egy földön fekvő személyre figyeltek fel az egyenruhások. A zavartan viselkedő, erősen alkoholos állapotban lévő férfit biztonsági intézkedés keretében a közeli Hajléktalan Szállóra szállították. A Vásárhelyi Hírek úgy tudja, hogy a megtalált férfi nem hajléktalan, csak éppen nem tudott már eljutni egy közeli tanyára, ahol lakik, de szerencsére a súlyos lehűléstől és a megfagyástól megmentették a rendőrök.

 

A Szeged Csanádi Egyházmegye fenntartásában működő vásárhelyi Hajléktalan Szálló a nap 24 órájában fel van készülve a segítségre szoruló emberek fogadására. A múlt heti enyhe időhöz képest, a hideg újabb 10 embert „hozott be” a Szállóra. Jelenleg 62-en vannak, de még van szabad kapacitás. Korsós Sándor igazgató a Vásárhelyi Hírek megkeresésére elmondta, a Szilveszter éjjelét a városban ünneplő szállólakók közül csak négyen nem tértek vissza. Az igazgató elmondta, saját akaratuk ellen nem tudnak mit tenni, van akit a hideg sem tart vissza. Viszont tudják, hogy a városban ezek a hajléktalanok hol húzzák meg magukat, a járőrszolgálatuk rendszeresen ellenőrzi őket, étel visznek nekik.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Új évi változások - szokás szerint

Új évi változások - szokás szerint

Mától változik a magánszemélyek adózása, a tb járulék. Emelkedett az egészségügyi szolgáltatási járulék havi összege.

Farkas Éva: Új kezdet és új remény áldása a makóiakra

Farkas Éva: Új kezdet és új remény áldása a makóiakra

1500 makói vett részt az Újévi Koncerten, fantasztikus műsort volt az év első napján. A koncert után, idén először a fényjátékot tis artottak. Az est képeivel!
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola

Bővül a Szőnyi Benjamin iskola

Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
Irány Hong Kong

Irány Hong Kong

A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.
 
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet Egy magyar-román közös uniós projekt keretében javítják elsősorban az idős páciensek mozgásszervi rehabilitációs ellátásának színvonalát
 
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.