BulvárFarkas Éva: Új kezdet és új remény áldása a makóiakra

2015. január 2., péntek
 

Farkas Éva Erzsébet polgármester asszony köszöntötte az összegyűlteket az Újévi Koncerten. A Makói Magánzeneiskola Koncert fúvószenekara fantasztikus műsort adott az év első napján. Megtelt az 1500 fős sportcsarnok. A koncert után, idén először a Korona Étterem épületén fényjátékot tartottak.

 


 

 „Én, Farkas Éva Erzsébet hálát adok a családomért, barátaimért, kollégáimért, minden makói közösség tagjaiért, mindazokért, akik rám bízattak, így most polgármesterként minden Makón élőért. Kivétel nélkül! Minden találkozásért, emberi kapcsolatért, döntésért, szolgálatért, amit az elmúlt évben kaptam, s amivel másokat megajándékozhattam. Reménnyel tekintek a 2015-ös évre. Azzal a reménnyel, melyet adventi utunkon járhattunk végig, ahol a Fény lángját megosztva, újra a Világosság felé fordulhatunk együtt Makó városáért, városunkért, otthonainkért”- adott hálát Farkas Éva Erzsébet köszöntőjében az 1500 fős ünneplő közönség előtt.

 

A Magán Zeneiskola Koncert Fúvószenekara már több mint 23 éve ad Újévi Koncertet Makón. Helyi és térségi fiatalok, zenészek, akiket immáron nemzetközileg is ismernek. Már az őszi hónapokban elkezdték a felkészülést, és az ünnepek alatt is napi 10-12 órát próbáltak azért, hogy az estére tervezett repertoárt a lehető legtökéletesebben szólaltassák meg.

 

A szervezők értesítése nélkül Wolf Kati váratlanul lemondta a fellépését, így a koncert moderátora Jéger Szabolcs - akit a Makói VTV egykori, most pedig az egyik ország televíziós csatorna jelenlegi szerkesztő-riportereként ismernek- a pop-a'cappella, azaz hangszeres kíséret nélküli éneklés nagyágyúit, a Full Moon zenekart konferálta színpadra. A zeneiskola és a Full Moon is fantasztikus hangulatú, a közös, újévi ünnephez méltó koncertet adott. A teltházas koncert után a Korona Étterem épületén tartottak fényjátékot, háromszor, hogy senki se maradjon le róla.

 

A jövőre vonatkozóan Farkas Éva Erzsébet polgármester asszony a következőket kívánta köszöntőjében: Új kezdet és új remény áldása a makóiakra!  Kérem és kívánom, adjon az Úristen 2015-ben sok-sok szeretetet nekünk, makóiaknak, együtt való növekedést Makó közösségének útján hogy egymás felé fordulva együtt örülhessünk céljaink közös megvalósításainak, a makóiak sikerének!

 
 
Forrás: Makói Önk. sajtó
 

Olvassa el ezt is!

Sikeres évet zártak a vásárhelyi terep és vadászíjászok

Sikeres évet zártak a vásárhelyi terep és vadászíjászok

A Monolit Terep- és Vadászíjász Sportegyesület év végére készített leltára, idén is a versenyeken elért jó eredményeket tükrözi.
Új évi változások - szokás szerint

Új évi változások - szokás szerint

Mától változik a magánszemélyek adózása, a tb járulék. Emelkedett az egészségügyi szolgáltatási járulék havi összege.

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.