SportVásárhelyi sportoló a spanyolországi Ultrafutó Világbajnokságon

2016. november 27., vasárnap
 
Vásárhelyi sportoló a spanyolországi Ultrafutó Világbajnokságon

November 27-én rendezték a spanyolországi Murcia tartományban, Los Alcazares-ben a 100 kilométeres Ultrafutó Világbajnokságot.

 

 

 

 

 

A magyar színeket Kisháziné Zombory Erika, Zabari János és Muhari Gábor képviselték. Az egyetelen hazai nő, a vásárhelyi Hódiák SE sportolója. 

 

Az igazán embert próbáló 100 (azaz száz) kilométeres táv lefutása igazi kihívás a szervezet számára.

A verseny vasárnap reggel 7 órakor kezdődött, 10 korosztály versenyzői álltak rajthoz.

 

A hódmezővásárhelyi Kisháziné Zombory Erika 8 óra 27 perc 53 másodperces idővel nemzetközi ’A’ szintű eredményt ért el a 100 kilométeres világbajnokságon. Ezzel az eredményével korosztályában a 4., a nők között a 27. lett, a bajnokság összesítésében a 98. helyen végzett.

Egyébként az első helyezett egy japán, a második Dél-afrikai, a harmadik egy USA futó volt.

(A két magyar férfi futó feladni kényszerült a versenyt.)

 

Többször írtunk a Vásárhelyi Hírekben a hódmezővásárhelyi Kisháziné Zombory Erikáról, aki 2013-ban szerezte első ultrafutó dobogós helyezését, egy hatórás versenyen, majd 2015-ben az Országos Bajnokságon a 12 órás Ultramaraton versenyen bronzérmet érő időeredménnyel fejezte be a versenyt

Mostani világbajnoki jó eredményével Hódmezővásárhelyt és a Hódiák SE-t is feltette az ultrafutás térképére.

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Lovaglás az iskolai oktatásban?

Lovaglás az iskolai oktatásban?

Az iskolásokat is érintő hír lehet a gyógyír, a nem igazán profitáló Dél-alföldi lovasturizmusba pénzt és energiát fektetett vállalkozók számára.
Jócskán pesszimista a magyar

Jócskán pesszimista a magyar

A magyarok a legborúlátóbb nemzetek között vannak, a felmérésből kiderül mi is a baja a hazánk lakosságának. Igaz nem is nehéz kitalálni.
Győzött a Kosársuli Budapesten

Győzött a Kosársuli Budapesten

A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.