SportVásárhelyi sikereket is hozott az Országos Sulivívó Találkozó

2016. március 13., vasárnap
 

Az I. Országos Sulivívó Találkozót rendezte meg a Magyar Vívó Szövetség, pénteken, Budapesten a Gerevics Aladár Sportcsarnokban. A szervezők 640-nél is több résztvevő gyerekről számoltak be. (Erről cikkünk a lap alján!)

 

 

 

 


„A nap nem titkolt célja egyrészt az volt, hogy érezzék jól magukat egy népszerűsítő program keretében, másrészt azok akik, már versenyképesek ismerkedjenek, szokják és dolgozzák fel magukban azt, hogy most már sok résztvevős  kemény csaták, komoly küzdelmek színtere lesz minden versenyük.”- mondta Magyary Ágnes a Vásárhelyi Híreknek.

A Hódmezővásárhelyi Csomorkány SE vezetőedzője arról is beszélt, hogy az alsós gyerekek változatos, de a sportághoz kapcsolódó játékos vetélkedőn vettek, részt. Úgynevezett tudáspróba állomások voltak ahol az elvégzett játékos feladatért pontokat kaphattak. A pontok összesítése után a legjobb 30 gyermek érmet és ajándékokat vehetett át.  A díjakat Nagy Tímea olimpiai bajnok, Imre Géza világbajnok és az MVSZ. elnöke Csampa Zsolt adta át.

Magyary Ágnes elmondta azt is, hogy a felsősök már vívóversenyen vehettek részt, de ezúttal csak a párbajtőrözők mérhették össze tudásukat. Így a Hódmezővásárhelyiek nem versenyeztek, hiszen nálunk tőroktatás folyik. A szövetség jövőbeli szándéka kiterjeszteni a versenyeket a többi fegyvernemre is.

 

A 24 fős vásárhelyi küldöttségből majdnem a maximális pontértéket elérve négy diákot díjaztak:

 

Díjazottak:

Tóth József Szent István Általános Iskola

Juhos Benedek Németh László Gimnázium és Általános Iskola

Barancsi Krisztián Varga Tamás Általános Iskola

Szántó Milán Németh László Gimnázium és Általános Iskola

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Több mint félezer vívó kisdiák mérte össze tudását Budapesten

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Egy vásárhelyi egyesület az állatokért

Egy vásárhelyi egyesület az állatokért

A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete munkájának elismerését a március 11-én összegyűlt közel negyed tonna állateledel adomány is bizonyítja.
Vodafone Digitális Iskola Program Vásárhelyen is

Vodafone Digitális Iskola Program Vásárhelyen is

Csongrád megyében a nyolc kiválasztott iskola közül az egyik hódmezővásárhelyi, amelyik a Vodafone Digitális Iskola Programban tableteket és internet forgalmazási keretet kap.
Tanévi menetrend 2026/2027

Tanévi menetrend 2026/2027

Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
Vásárhelyen született Antal Imre

Vásárhelyen született Antal Imre

Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.