SportTöbb mint félezer vívó kisdiák mérte össze tudását Budapesten

2016. március 11., péntek
 
Több mint félezer vívó kisdiák mérte össze tudását Budapesten

Az ország 15 megyéjének, valamint a főváros 13 kerületének több mint 80 iskolájából 648 kisdiák mérte össze vívótudását március 11-én, pénteken Budapesten, a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban, az I. Országos Sulivívó Találkozón.

 

A képen Szilágyi Áron olimpiai bajnok és Wolf Eszter vásárhelyi vívó az I. Orzágos Sulivívó Találkozón

 


A hagyományteremtő szándékkal megrendezett vívótalálkozón a kardforgató diákok a sportág legjobbjaival, olimpiai, világ- és Európa-bajnokainkkal – többek között Nagy Tímeával, Szilágyi Áronnal, Imre Gézával, valamint a junior világ- és Európa-bajnok, felnőtt világbajnoki bronzérmes kardozóval, Márton Annával – is találkozhattak.

 

"Nem akartunk arra várni, hogy majd a gyerekek lejönnek a vívóterembe. El akartuk vinni a vívást az iskolákba" – fogalmazott köszöntőjében a rendezvényt életre hívó Magyar Vívó Szövetség elnöke.

Csampa Zsolt hozzátette: a szövetség az elmúlt időszakban ezért országszerte összesen 95 általános és közép­iskolának biztosított vívófelszereléseket annak érdekében, hogy újjáélessze az iskolai vívás hagyományait Magyarországon.

 

A pénteki I. Országos Sulivívó Találkozón a résztvevő, csaknem 650 vívó diák közül a legkisebbek tudáspróbán mutathatták meg, mit tanultak a páston, a nagyobbak pedig versenyszerűen vívhattak meg egymással. Az ifjú vívóknak a verseny izgalmain túl a legnagyobb élményt bizonyára azt jelentette, hogy a rendezvényen találkozhattak és beszélgethettek a sportág legjobbjaival, olimpiai, világ- és Európa-bajnokaival.

Mindezek mellett a kardforgató kisdiákok kipróbálhatták tudásukat az elektromos szúrópárnán is, műanyag fegyverrel vívhattak, továbbá kiegészítő programként Szilágyi Áron vagy Márton Anna „bőrébe bújhattak” a greenbox-fotózásnak köszönhetően, valamint olyan híres vívóbajnokok izgalmas csörtéiről nézhettek filmeket, mint Zorro, vagy a Csizmás kandúr. A sportág fortélyait pedig még könnyebben elsajátíthatják, és otthon is gyakorolhatják a gyerekek annak a vívó-képregénynek köszönhetően, amit ajándékként hazavihettek magukkal.

 

Hódmezővásárhelyről a Csomorkány Vívó Sportegyesület közreműködésével a Varga Tamás Általános Iskola, a Klauzál Gábor Általános Iskola, a Németh László Általános Iskola, a Szőnyi Benjamin Református Általános Iskola, a Szent István Általános Iskola és a Liszt Ferenc Általános Iskola, összesen 24 vívópalántája vett részt a budapesti Országos Sulivívó Találkozón

 
 
VH - Selmeczi Dorottya
 

Olvassa el ezt is!

Vodafone Digitális Iskola Program Vásárhelyen is

Vodafone Digitális Iskola Program Vásárhelyen is

Csongrád megyében a nyolc kiválasztott iskola közül az egyik hódmezővásárhelyi, amelyik a Vodafone Digitális Iskola Programban tableteket és internet forgalmazási keretet kap.
Péczelys növendék országos sikere

Péczelys növendék országos sikere

A másfél éve kürtöt tanuló Lőkös Bálintnak ez volt élete első versenye, két nap, kétszer kellett fellépnie. Összesen 30 növendék jutott az országos döntőbe.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Tűz volt Batidán

Tűz volt Batidán

Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 

És ezt már olvasta?

A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.