Kultúra, oktatásVásárhelyi sikerek a Premier Művészeti Napokon

2017. március 18., szombat
 

Március 17-én ötödik alkalommal rendezték meg Szegeden két helyszínen a Premier Művészeti Napok Tehetségkutató Versenyt.

 

 

 

 

 

 

 

A táncversenyt a Szeged Plázában felállított színpadon, a Zenei Tehetségkutató Versenyt pedig a Premier Művészeti Szakgimnáziumban rendezték.  

 

A zenei versenyre Budapesttől Békéscsabáig 55 énekes, illetve együttes nevezett be.

A versenyen több hódmezővásárhelyi kötődésű - a Sándorfalvi Térségi Alapfokú Művészeti Iskola növendéke - is indult, és valamennyien dobogós eredményeket értek el.

 

Dodgem együttes - I. helyezés, junior zenekari kategória.  Tagok: Molnár Aliz - ének, Kaszás Kornél - billentyű, Sipos Barnabás Iván - billentyű, Bencsik Levente - basszusgitár, Branovacki Dániel - dob.(Felkészítő: Kaszás László), 

2014-ben Dodgem együttes lett a Be the First! Kié a legjobb sulizenekar? című verseny győztese a közönség szavazati és a zsűri döntése alapján. (Erről itt olvashat!)

2015-ben a Dunakanyar Gyermekhangja az együttes énekesnője, Molnár Alíz volt. (Erről itt olvashat!)

 

Rárósi Emese - I. helyezés, szólóének, junior kategória. (Felkészítő: Varga Ágota, zongorakísérő: Kaszás Kornél)

 

Ancsányi Ivett - II. helyezés, szólóének, felnőtt kategória. (Felkészítő: Varga Ágota, zongorakísérő: Kaszás Kornél)

 

Mint arról beszámoltunk, tavaly februárban Ancsányi Ivett a belga-olasz származású énekesnő Lara Fabian felejthetetlen, szuggesztív Caruso című dalának tolmácsolásával tett mély benyomást a zsűrire, amelynek eredményeként a Felnőtt kategóriában a Dunakanyar Hangja címet nyerte.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

10 nap 150 fellépő

10 nap 150 fellépő

Az idei rendezvény – a hazai gasztro-események közül elsőként – csakis élő zenekari kísérettel fellépő művészeket vonultat fel. 
Egy világverseny felé félúton

Egy világverseny felé félúton

Zsarkó Anikó Edit a cukrászversenyen második helyezést ért el, ezzel  az eredménnyel indulhat a nemzeti döntőben, de a végső cél Abu Dhabi.
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.