Kultúra, oktatásVásárhelyi néptánc-népdal sikerek

2019. február 27., szerda
 
Vásárhelyi néptánc-népdal sikerek

2011-ben indított útjára a Hontravel Kft. a hagyományőrző klubok, csoportok megmérettetésére a Népek Tánca - Népek Zenéje cím alatt futó, országos méretű versenyt, ahol minden korosztály számára, több kategóriában biztosítanak bemutatkozási és versenyzési lehetőséget a magyar és nemzetiségi kulturális értékeket őrző együtteseknek, szólóénekeseknek.

 

 

 

 

 

 


Ez a kezdeményezés egyre szélesebb tömegeket mozgósít, hiszen már a határainkon túl is jelentős tömegek jelentkeznek a versenyre, elődöntőket szerveztek Szerbiában, Horvátországban.
Romániai, szlovákiai, németországi klubok is megmozdulnak a felhívásra.

 

A tavalyi évhez hasonlóan, az elődöntőket idén is régiók szerint rendezték meg, annak reményében, hogy a kisebb településeken működő klubok, együttesek is bemutatkozhassanak a rendezvényen.

2018-ban a VIII. Országos Népek Tánca-Népek Zenéje középdöntője Hódmezővásárhelyen bonyolódott. Idén februárban a döntőnek Szeged adott otthont.

 

Vannak visszatérő csoportok, szólóénekesek, akik valamennyi rendezvényen évek óta részt vesznek, és már tapasztalt előadókként drukkolnak az újonnan fellépőknek. Köztük több hódmezővásárhelyi csoport és szólófellépő állandó szereplője az évenkénti megmérettetésnek.

A vásárhelyiek nemcsak résztvevők, hanem többször rangos eredményt is elérnek, amelyeket a szakmai zsűri különböző szintű minősítés formájában ítél oda.

 

A döntő idei díjazottjai:

   

Népdalkör - Arany minősítés VIII. Országos Népek Tánca-Népek Zenéje Döntő:

Hódmezővásárhely - Napraforgó Népdalkör: Moldvai népdalok 

 

Néptánc - Kiemelt arany minősítés VIII. Országos Népek Tánca-Népek Zenéje Döntő:

Hódmezővásárhely - Kankalin Néptáncegyüttes Szödte-Vötte csoport: Dél-alföldi aratóbál

Hódmezővásárhely - Szépkorúak Tánccsoportja: Magyarbődi táncok

 

Szóló ének - Ezüst minősítés VIII. Országos Népek Tánca-Népek Zenéje Döntő:

Hódmezővásárhely: Orovecz Istvánné: Katona dalok

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2019.38.hét

Családi események Hódmezővásárhelyen 2019.38.hét

"Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog..."
5 éve írtuk - ...mind hősök vagyunk, csupán a forma változik.

5 éve írtuk - ...mind hősök vagyunk, csupán a forma változik.

A vásárhelyi-mártélyi Risztov Évát a köztudat egyfajta hősként kezelte, a már visszavonult sportoló most őszintén mesél gyermekkora és az élsport szövevényes kapcsolatáról.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 37. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 

És ezt már olvasta?

Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
 
Étvágygerjesztő vásárhelyi program
Étvágygerjesztő vásárhelyi program Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.