SportVásárhelyi lány újabb sikere az EB-n

2019. május 28., kedd
 
Vásárhelyi lány újabb sikere az EB-n

Ismét győzött Kovács Fanni a Junior Ökölvívó Európa-bajnokságon. Már biztosan éremmel tér haza Vásárhelyre.

 

 

 

 

 

 

A Boxing Gym Vásárhely kiválósága – Kovács Fanni - keddi győzelmével már elődöntős a Galatiban megrendezett Junior Boksz EB-n.

Hétvégén kezdődött a romániai Galatiban a Junior Ökölvívó EB, amelyen pár magyar leány között a Boxing Gym Vásárhely kiválósága, Kovács Fanni junior női 46 kg-os súlycsoportban képviseli Magyarországot

Fanni első mérkőzésén már remekelt, a román Maria Alce Baralia-val szemben fölényes győzelmet aratott, ellenfelére kétszer is rászámoltak.

 

Két nap pihenő után, kedden délután kettőkor már a legjobb 8 között, az elődöntőbe jutásért szállt ringbe. Kemény ellenfelet kapott az ír Marie Quilligan személyében. Fanni kiválóan bokszolva, fegyelmezetten, sok szép, tiszta találattal hozta a mérkőzést és pontozásos győzelmet aratott.

 

A döntőbe jutásért egy angol lánnyal, - érdekesség, hogy eddig csupa „Mária” keresztnevű - versenyzővel hozta őt össze a sors az EB-n, Shelby-Marie Lee-vel bokszol.

 

Mindez azt jelenti, a Boxing Gym Vásárhelynek Fanni két győzelmével megvan története első két EB győzelme is, de azt is biztos, hogy Kovács Fanni biztosan valamilyen éremmel tér haza majd Vásárhelyre, melynek már csak színe kérdéses.

 
 
Forrás: Szombat Mihály sajtóreferens
VH
 

Olvassa el ezt is!

Nagyok a tétjei a Ifjúsági Országos Úszó Bajnokságnak

Nagyok a tétjei a Ifjúsági Országos Úszó Bajnokságnak

A Bán Sándor és Sibalin Dávid vezette NICS-HSÚVC-s csapatot tizenhárom versenyző képviseli a 91. Ifjúsági Országos Bajnokságon Kaposváron.
Azonos színvonalúak lettek a vásárhelyi óvodák

Azonos színvonalúak lettek a vásárhelyi óvodák

A 2014-től a több szakaszra bontott projekt célja az energetikai korszerűsítés mellett az óvodák oktatási infrastruktúra-fejlesztésének megvalósítása volt.
Változások a Rádió 7 háza táján

Változások a Rádió 7 háza táján

Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
Vásárhely sem maradt ki

Vásárhely sem maradt ki

70 hazai oktatási intézmény, köztük a Németh László iskola, valamint szerb, román és észak-ír iskolák is kaptak bombafenyegetést hétfő reggel.
 

És ezt már olvasta?

Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy férfit, aki közlekedési balesetet okozott, majd még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.