KözéletVásárhelyi katonák a gátakon

2013. június 5., szerda
 

Ma reggeltől Ásványrárón kapcsolódtak be a védekezésbe a Zrínyi Miklós Laktanyából tegnap délután elindult katonák.

 

 

 

 

 

A tegnap délután Debrecenből és Hódmezővásárhelyről útnak indult katonák, mától már részt vesznek a dunai árvízhelyzet elhárításában. Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár debreceni és hódmezővásárhelyi helyőrségéből 450-450 fő vesz részt a katasztrófahelyzet elhárításában, az alakulat azonban felkészült további erők alkalmazására is.

A vásárhelyi katonák szerdán hajnalban érkeztek meg a győri 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred bázisára, ahonnan néhány órás pihenő után elindultak a Felső-Duna vidékére. Több mint százan dolgoznak a Duna-kanyar térségében lévő Tát, százötvenen Ásványráró és Gönyű településen. A győri laktanyában 250 katona tölti és pakolja a homokzsákokat, és készenléti munkacsoportokat is kialakítottak, amelyeket ott vetnek majd be, ahol a legnagyobb szükség van rájuk.

Esztergom térségében ma délután több százan kezdték meg a gátak építését és erősítését, Győrben pedig további munkacsoportok, valamint 8 darab PTSZ-M típusú kétéltű szállító jármű van készenlétben, hogy estétől a legveszélyeztetettebb helyeken álljanak munkába.

 

Ásványráró térségében dolgoznak a vásárhelyi katonák egy része. Mint képeinken is látható fólia takarja már a gátat, a tetején pedig gondosan lerakott és bakanccsal egymáshoz préselt homokzsákok sorakoznak. „A jelenleg itt dolgozó száz katona azt a feladatot kapta, hogy megközelítőleg másfél kilométeres szakaszon, négy soros dupla homokzsákos megerősítést kell felhúzni” - mondta el Hodoniczki Mátyás őrnagy, a védekezésre kirendelt, hódmezővásárhelyi katonák parancsnoka.

Hozzátette: a legtöbben már vettek részt árvíz elleni védekezésben, tehát pontosan tudják, mit kell tenni, csak az eső ne essen, mert az nem lenne jó.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

A vásárhelyi katonákra is szükség van a Dunánál

 
 
Forrás: MH sajtó
VH
 

Olvassa el ezt is!

Elégtelent kapott a szakképző iskolák összevonása

Elégtelent kapott a szakképző iskolák összevonása

A KLIK helyett Nemzetgazdasági Minisztérium. Kisebb a veszteség a hibás döntések beismerésével, mint ha a helyzet megoldásával várna a kormány.
Újvárosi Nap tizennegyedszer

Újvárosi Nap tizennegyedszer

Zsarkóné Sánta Zsófiával, a Visszhang Utcai Olvasókör elnökével és a tagokkal idén is hónapok óta lelkesen készülnek az Újvárosi Napra, amely idén a tizennegyedik lesz. Részletes program!
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.