KözéletA vásárhelyi katonákra is szükség van a Dunánál

2013. június 4., kedd
 

Egyes mérések szerint az elmúlt ötszáz év legsúlyosabb árvize vonul végig a Dunán. Szlovákiában csütörtökre, Budapesten vasárnapra várják a tetőzést a folyón. A védekezési munkálatokban és a felkészülésben a Magyar Honvédség is részt vesz.

 

 

 

Négyszázötven katona indult útnak ma délután az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós laktanyából azért, hogy részt vegyen a dunai árvízhelyzet elhárításában. Kedden hajnalra egyébként már egy Tátra vontató jármű is megérkezett Hódmezővásárhelyről a dandár hajdúhadházi helyőrségébe, ahonnan 8 PTSZ-M típusú kétéltű páncélozott szállítójármű indult el Győrbe és Tatára.

 

A kétéltűeket „bevetésen” utoljára a márciusi nagy havazás idején láttuk, amikor elsősorban a DÉMÁSZ szakembereit segítették a nagy hóban, sárban a viharban kidőlt villanyoszlopok megközelítésében. Most viszont a Dunán levonuló hatalmas árhullám elleni védekezésben és a kárelhárításban veszik jó hasznát, a katonai zsargonban „táltosnak” becézett, egy teherautó, vagy 70 személy elszállítására képes kétéltűeknek.     

 

A konvojok Győrbe, a 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred bázisára mennek, ahol a Bocskai-dandár katonáit elszállásolják és szerdán reggel hat órakor kezdik meg a katasztrófa-elhárítási munkát: a gátak erősítése és magasítása lesz a feladatuk a Duna felső szakaszán.

 
 
Forrás: MH sajtó
VH
 

Olvassa el ezt is!

Eső mosta premier

Eső mosta premier

Hagyományteremtő szándékkal, látványos, többkörös cross country mtb kerékpárversenyt rendeztek június 2-án Hódmezővásárhely sétálóutcájában. Eredményekkel!
A nyomtatott betű szerelmeseinek ünnepe

A nyomtatott betű szerelmeseinek ünnepe

Június 6-10-ig, az idei Ünnepi Könyvhéten Hódmezővásárhelyen is könyvbemutatókkal, színpadi előadásokkal, koncertekkel készülnek. Részletes program! 
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.