SportVásárhelyi íjász bajnokot avattak

2015. március 22., vasárnap
 
Vásárhelyi íjász bajnokot avattak

A Mecsek Íjász Egyesület 108 résztvevővel március 21-én rendezte meg Pécsváradon a Dél- Dunántúli Régió Terem 3D versenysorozatának utolsó fordulóját.

 

 

 


Az első kettőt Szekszárd Palánkon és Miskén rendezték. A teremíjász bajnokságon a pályán 12 darab 3 dimenziós állatcél kerül kihelyezésre, a célokat a versenyzőknek 2 körben kell meglőni.

A versenysorozat végleges értékelésébe csak azon versenyzők eredményei kerültek be, akik mindhárom versenyen részt vettek, vagyis a pécsváradi eredménnyel együtt a terem versenysorozat összesítése alapján a legeredményesebb versenyzőket díjazták.

 

A sorozat mindhárom versenyének eredményei alapján Nagyhegyesi Ilona vásárhelyi Hódmezei Őrzők Íjász Egyesület íjásza a Modern Pusztai Íj kategóriában első helyezett és így a Dél- Dunántúli Régió Terem 3D versenysorozatának bajnoka lett.

 

Nagyhegyesi Ilona a 2001-ben alakult Hódmezei Őrzők Íjászegyesület egyik kiemelkedően eredményes sportolója, eddig 18 arany-, 9 ezüst-, és 7 bronzérmet szerzett, tavaly a Dél- alföldi Régió Bajnokság 2. helyezettje volt, idén már eddig már 4 arany-, 1 ezüst, és 4 bronzérme van, legutóbb pedig február elején a Dél-Dunántúli régió terem 3D versenysorozat 2. versenyén szerzett aranyérmet, ennek folytatásaként a pécsváradi versenyt is megnyert.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Vadasparkba a Vásárhelyi Hírekkel

Vadasparkba a Vásárhelyi Hírekkel

Idén is folytatódik az akció! A Szegedi Vadasparkba a Vásárhelyi Hírek Szerkesztősége az óvodás és iskolás csoportokat kedvezményes belépési lehetőséggel segíti.
Hamar eldőlt a találkozó sorsa

Hamar eldőlt a találkozó sorsa

A hazaiak pazar teljesítménnyel rukkoltak elő, amit a Vásárhelyi Kosársuli idénybeli egyik legrosszabb teljesítményével nem tudta ellensúlyozni.
Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Elítélték a vásárhelyi szurkálót

Első fokon öt és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék egy férfit, aki 2023 nyarán egy késsel hasba szúrta ismerősét.
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 

És ezt már olvasta?

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.