MozaikVadasparkba a Vásárhelyi Hírekkel

2015. március 19., csütörtök
 
Vadasparkba a Vásárhelyi Hírekkel

A Vásárhelyi Hírek Szerkesztősége a városi vetélkedők, rendezvények lebonyolítására, általában "kevésbé hangos kiadásban" gyakran járul hozzá ajándékokkal, illetve több tízezer forintos felajánlásokkal. Vagy például évek óta több ezer gyerek és felnőtt vadasparki kirándulását segíti.  

 

 

 

A hódmezővásárhelyi, valamint a kistérségi települések óvodáiból és iskoláiból 2011-ben és 2012-ben majdnem azonos számban: több mint 600-an vették igénybe a kedvezményes belépőt. 2013-ban viszont valamivel kevesebben, ötszáztizenöten, 2014-ben már 660-an jártak a Szegedi Vadasparkban. A kirándulások után több óvodás és iskolás csoport fényképes beszámolóval lepte meg a VH szerkesztőségét.

 

A csoportokat kísérő tanárokkal, szülőkkel együtt az évente közel 100 ezer forintos megtakarítást a Vadaspark és a Vásárhelyi Hírek Szerkesztősége között megkötött szerződés tette lehetővé.

Mint arról többször beszámoltunk 2011-ben a szerkesztőség azzal kereste meg a Vadaspark vezetőségét, hogy a Vásárhely és vonzáskörzetének településein óvodába, iskolába járó gyerekek részére olyan megoldást keressen, amely valamennyire anyagilag kompenzálja a buszozás vagy vonatozás költségeit. A javaslatra nyitott vadasparki vezetés 20 százalékos jegyár kedvezményt határozott meg, kizárólag a Vásárhelyi Hírek Szerkesztőségén keresztül regisztrált csoportok részére, amelyet szerződés is rögzített. A technikai és egyéb lebonyolítást a szerkesztőség vállalta.

A szülők és hozzátartozók pénztárcakímélő lehetőségéért a Vásárhelyi Hírek semmilyen ellenszolgáltatást nem kért, nem is kapott. Az akciót a Vásárhelyi Önkormányzat készséggel fogadta, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Járási Tankerület az oktatási intézmények felé segíti a szervezést.

 

2015-ben folytatódik az akció, hiszen a több mint 700 állatot bemutató Szegedi Vadaspark a vásárhelyieknek is az egyik kedvelt kirándulóhelye.

Az óvodás és iskolás csoportok részére személyenként 680 Ft. a belépő. Minden megkezdett 10, illetve 15 fő után 1 kísérőnek  kedvezményes 200 Ft. a belépőjegy.

 

A lebonyolítás menete:

Az egyes intézményekből a Vadasparki látogatásra összeállított csoport valamelyik felnőtt kísérője (óvónő, pedagógus, szülő) a posta@vasarhelyihirek.hu  email címre írja meg az intézmény nevét, a csoport létszámát, a kirándulás tervezett napját (a Vadaspark nyitvatartási rendjéről a szervezők győződjenek meg!) és az egyik kísérő nevét. A Szerkesztőség 24-48 órán belül visszajelez.

Elegendő  a tervezett kirándulás időpontja előtt 3-5 nappal jelentkezni!

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Népkerti újdonságok

Népkerti újdonságok

Húsz és félmillió forintot költenek a Népkert, pontosabban a Székelykapu környékének megújítására. Lesz automata WC, térburkolat, sok virág. Tervrajzzal!
Óvodai kisszékből az iskolapadba

Óvodai kisszékből az iskolapadba

Meghatározták az idei általános iskolai beíratkozás dátumait. Még éppen egy hónap van eldönteni, ha nem a körzetest, akkor melyik iskolát választják. Tankerületi utcajegyzékkel!
Kilenc vásárhelyi érmes helyezés Karlovacban

Kilenc vásárhelyi érmes helyezés Karlovacban

A 28. Croatia Karlovac Open taekwondo versenyen idén is sikerrel vett részt a Máté Taekwondo és Hapkido Sportegyesület.
12 éves kislányt ütöttek el a zebrán

12 éves kislányt ütöttek el a zebrán

Vásárhelyen, az Andrássy úton, a lány az úttal párhuzamos kerékpárúton közlekedett, majd leszállt a rollerről, és át akarta azt tolni.
 

És ezt már olvasta?

Diákolimpia döntő Vásárhelyen
Diákolimpia döntő Vásárhelyen A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 23. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.