SportHamar eldőlt a találkozó sorsa

2015. március 21., szombat
 
Hamar eldőlt a találkozó sorsa

28 ponttal kapott ki a Salgótarján otthonában a Vásárhelyi Kosársuli az NBI B csoportos kosárlabda bajnokságban. A hazaiak pazar teljesítménnyel rukkoltak elő, amit a kék-sárgák idénybeli egyik legrosszabb teljesítményükkel nem tudták ellensúlyozni.

 

 


Rostás Imre közelijével indult a találkozó, ebben a pillanatban azonban még nem lehetett tudni, hogy ekkor vezet utoljára a Vásárhely. Beindult a tarjáni henger, és 13-5-nél esett a következő vendég kosár. Tutus és Szabó vezérletével 28-16-ra mentek el a hazaiak a negyed végére, ebben Vasék pocsék dobóteljesítménye is közrejátszott.

 

A találkozó sorsa már a második periódusban eldőlt. A nógrádiak ismét csak 16 pontot engedélyeztek a kék-sárgáknak, akik Mócsai kosarai és Nyilas hármasa után még 36-29-nél reménykedhettek a felzárkózásban. Tutus, Szabó és a hozzájuk csatlakozó Gorski viszont tett róla, hogy a nagyszünetben már egyértelmű váljon kié lesz a győzelem.

 

A pihenőt követően sem javult a Kosársuli helyzete. A Salgótarjánban Vuletics és Papp szállította a gólokat, míg a vendégeknél Vejinovics és Genal talált be, ez viszont csak arra volt elég, hogy tovább nőjön a különbség a két gárda között. (65-41) A helyzetet nehezítette, hogy a védekezés sem ment túl jól Kelemenéknek.

 

A zárónegyed 75-48-ról indult, dr. Elek András tanítványainak nem igazán volt esélyük a fordításra. Erejük csak arra volt elég, hogy az egész meccsen jól játszó Czibere teljesítményével ne legyen még nagyobb a differencia a két együttes között. A Hódmezővásárhely az idényben a legtöbb pontot kapva elszenvedte szezonbeli negyedik és egyben legsúlyosabb vereségét.

 

Konecranes-Salgótarjáni KSE - Vásárhelyi Kosársuli SE 94–66 (28-16, 22-16, 25-16, 19-18)


NBI B csoport, Salgótarjáni Városi Sportcsarnok.
Vezette: Gál J., Fodor A., Borgula Gy.
Kosársuli: Vejinovics 15/9, Rostás I. 2, Vas -, Nyilas 3/3, Gruda 4.
Csere: CZIBERE 19/15, Varga 4, Kelemen 8, Mócsai 4, Rostás G. -, Genal 7.
Edző: dr. Elek András és Utasi Gábor

Dr. Elek András: „Ma este ez volt a reális különbség a két csapat között.”

 

Varga Dánielék legközelebb a Békést fogadják a Hódtói Sportcsarnokban.

 
 
Forrás: Vásárhelyi Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

A báró és a műlovarnő szerelme

A báró és a műlovarnő szerelme

Európa egyik legrégebbi cirkuszdinasztiája az Eötvös Cirkusz április 6-7-8-án ismét Vásárhelyen vendégszerepel.

Népkerti újdonságok

Népkerti újdonságok

Húsz és félmillió forintot költenek a Népkert, pontosabban a Székelykapu környékének megújítására. Lesz automata WC, térburkolat, sok virág. Tervrajzzal!
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A gondatlanság sok pénzbe kerülhet

A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.
Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Újabb vásárhelyi polihisztor távozott örökre

Életében fontos szerepe volt szűkebb pátriájának a történelme, kultúrája. Szívügye volt az ö-zős nyelvjárás életben tartása, megörökítése.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 26. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon
Diplomaátadó volt a Mezőgazdasági Karon Az Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara 70. Diplomaátadó Ünnepi Tanácsülésén összesen 37 végzett hallgató kapta meg diplomáját.
 
Díszközgyűlés kitüntetésekkel
Díszközgyűlés kitüntetésekkel A Semmelweis-Napi díszközgyűlésen nyolcan vehettek át városi kitüntetést a városháza dísztermében.
 
Szóváltás késeléssel
Szóváltás késeléssel Egy szóváltást követően megszúrta hozzátartozóit egy szerb férfi egy pékségben június 30-án, egyikük életveszélyesen megsérült.
 
A Liszt lett a rangos verseny győztese
A Liszt lett a rangos verseny győztese A Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolája a Magyar Színház „Az ország iskolája” versenyében 4487 szavazattal az első helyen végzett.
 
Hetilap lesz a Délmagyarországból
Hetilap lesz a Délmagyarországból Médiaelemzők szerint felértékelődhet a független online sajtó szinte minden megyében, beleértve Csongrád-Csanádot is, miután hetilapokká alakulnak a regionális napilapok.
 
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról
Nyomozás a 17 milliárd forint felhasználásáról A Csongrád-Csanád 04-es választókerületben, a nyilvánossá vált 790-es listában – 4 vásárhelyi kötődésű alapítvány, egyesület, szervezet és KFT. kapott támogatást.