KözéletVásárhelyen mindent egy helyen intézhetünk

2018. január 2., kedd
 
Vásárhelyen mindent egy helyen intézhetünk

Az új évvel bővült a hódmezővásárhelyi kormányablakok szolgáltatásainak kínálata: ügyfélszolgálatot nyitott a Nemzeti Adó és Vámhivatal és ezzel párhuzamosan nőtt a munkaállomások száma is.

 

 

Képünkön a hódmezővásárhelyi kormányablak

 

 

 


Mint arról a Vásárhelyi Hírekben beszámoltunk, Hódmezővásárhelyen az épületbővítés számos további előnnyel szolgál, hiszen az adóügyeken túlmenően a földhivatali, és foglalkoztatási ügyekben is itt várják az ügyfeleket mostantól.

 

A korábbi hat helyett három épületben koncentrálja működését a Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal. Az állampolgárok jobb kiszolgálása érdekében az Ady Endre utcába költözött a Foglalkoztatási Osztály az Andrássy út 28. szám alól, valamint a Földhivatali Osztály ügyfélszolgálata a Petőfi út 6. szám alól is ide költözött. Így az épület földszintjén található kormányablakban már 24 munkaállomáson dolgoznak, és az eddig megszokott okmányirodai és családtámogatási ügyek mellett földhivatali és foglalkoztatási ügyekben is itt várják mostantól az ügyfeleket.

 

További változás, hogy január 3-tól megkezdi működését a kormányablakban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ügyfélszolgálata is, 5 új munkaállomással. A közös ügyfélszolgálat működése tovább egyszerűsíti az állampolgárok mindennapi ügyintézését.

 

Az Ady Endre utcai épületben a személyi- és gépjármű okmányaink mellett a TAJ és adó kártya pótlása is itt kezdeményezhető. A gépjármű ügyintézéskor felmerülő adó-, illeték és járulékkal kapcsolatos kérdésekre is egyszerűbben kaphatunk a választ; vagy külön utána járás nélkül, itt kérhető jövedelem- és illetőségigazolás kiadása is.

A kormányablak ügyfélfogadási rendje 2018-ban is változatlan: hétfőn 07.00-17.00, kedden és szerdán : 08.00-16.00, csütörtökön 08.00-18.00, pénteken 08.00-12.00 –ig.

A NAV ügyfélfogadása ettől csupán egy napon tér el: keddenként adóügyekben nem lesz ügyfélfogadás.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Nézzünk a jövőbe!

Nézzünk a jövőbe!

Kilenc hosszú hétvége és áthelyezett munkanap vár ránk 2018-ban. A munkanap áthelyezések miatt 2018-ban hat szombat is munkanap lesz.
A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületének eredményes év volt a 2017

A Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesületének eredményes év volt a 2017

Idén az állatok védelmén és támogatásán túl az Állatvédelmi- és Szabadidős Központ megnyitására összpontosítanak.
Ütős hétvége a Hódtóiban

Ütős hétvége a Hódtóiban

Május 9-én a Hódtói Sportcsarnokban rendezte meg a Hódmezővásárhelyi Box Club a II. Szalkai László-emlékversenyt.
Civil- és sportszervezeteket támogattak

Civil- és sportszervezeteket támogattak

Hódmezővásárhely Önkormányzata 37,5 millió forinttal támogatta a helyi egyesületek működését. Idén megemelt kerettel, összesen 40 millió forintot osztottak ki.
 

És ezt már olvasta?

Sárgulás a tradíciók jegyében
Sárgulás a tradíciók jegyében Hódmezővásárhely jellegzetességéhez tartozik, hogy a Mezőgazdasági Kara hallgatói fogatos felvonulással jelképesen elbúcsúznak a várostól is.
 
Pünkösdölő a Tájházban
Pünkösdölő a Tájházban A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színes népi programmal várja a vásárhelyieket május 23-án délután 3-tól 5-ig, Pünkösd alkalmából.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 20. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc
Elhunyt Kőszegfalvi Ferenc

Kőszegfalvi Ferenc Hódmezővásárhely egyik ismert helytörténésze, bibliográfusa és helyismereti kutatója volt, aki sokat tett a város történetének dokumentálásáért.

 
A 10. helyen zárt a Kosársuli
A 10. helyen zárt a Kosársuli Saša Vejinović: "Hullámzó szezonon vagyunk túl, amiből nagyon sokat kell tanulnunk és a tanulságot levonnunk.”
 
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán
Van mit javítani a mezőgazdaság jelenlegi állapotán Problémák vannak a földtörvénnyel; kihasználatlan uniós támogatások; művelési rendszerek felülvizsgálata; aszály; politikamentes agrárkamarák. Bóna Szabolcs sajtótájékoztatója.
 
Az agrárium ünnepe
Az agrárium ünnepe Május 14-én délelőtt megnyitotta kapuit a XXXII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok, Magyarország egyik legjelentősebb agrárszakmai rendezvénye.