KözéletVásárhelyen járt a Jobbik alelnöke

2018. március 11., vasárnap
 
Vásárhelyen járt a Jobbik alelnöke

„Határozottan kijelentem, hogy a fidesz-média híresztelésével ellentétben, egyetlen párttal sem kívánunk egyezséget kötni, szintén nem szándékozunk az egyéni választókörzetekben sem megegyezni más párt jelöltjével” – mondta Volner János vasárnap délben a Hódmezővásárhelyen tartott sajtótájékoztatóján.

 

Fotó: VH

 

 

A párt alelnöke, 2010 óta a Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselője, a Jobbik frakcióvezetője azt is hangsúlyozta, hogy a közvélemény kutatások például a 4-es számú választókerületben is a Jobbik nagyobb támogatottságát jelzik.

„Radikális változásra van szükség, a választáson magas részvétel kell, hogy leváltható legyen a korrupt kormány. Ami után nemcsak elszámoltatás jön, hanem egy becsületes vezetés." Volner a mostani kormányt maffiaállamnak nevezte, és látható, hogy azokon a településeken nincs korrupció, amelyekben jobbikos a vezetés.

 

"Nem hiszünk abban, ellentétben a Fidesszel, hogy egy kórházigazgatót a pártállása miatt kellene kinevezni és nem a szakmai felkészültsége alapján” – mondta Volner János.

 

Az alelnök, frakcióvezető kitért arra is, hogy a kormányhoz hű sajtó gátlástalanságát jól jelzi, hogy már 100 körüli a Jobbik jogerősen megnyert pereinek száma. Mint mondta, meggyőződésük, hogy a választópolgárok el tudják dönteni mi az, ami hazugság. Mint ahogy – lásd a hódmezővásárhelyi példát – az idősek nem vehetők meg 10 ezer forinttal. A kormány számára a nyugdíjasok egy megalázandó réteg, pedig nagyon is a helyére tudják tenni a dolgokat.

„A hozzájuk eljutó kormánymédia túlsúlya miatt, legyenek ők a médiumaink, osszák meg, beszéljék meg egymás között, ismerőseikkel, rokonaikkal a Jobbik programját, támogassák dr. Kiss Attila képviselő-jelöltet” – kéri Volner János a vásárhelyieket.

Hozzátette, „számítunk a volt baloldaliakra, a Fideszből kiábrándultakra is.”

Megerősítette, a Fidesz hazugságait nem kell elhinni, hiszen például éppen a Jobbik javasolta a kerítés felépítését, a Jobbik javasolta, hogy a honvédelemmel erősítsék meg a határ védelmét.

 

A sajtótájékoztatón részt vett dr. Kiss Attila, a Jobbik választókerületi képviselő-jelöltje is, aki elmondta, Zeitler Ádám kampányfőnökkel és segítőikkel a sajtótájékoztató után folytatják a városban a választási plakátok kihelyezését, az újak mellett, egy részük praktikussági okokból, - a furnérlemezek súlya, tartós felhelyezése miatt – Márki-Zay Péter plakátjainak helyére kerülnek.

Dr. Kiss Attla megjegyezte, személyesen is élvezi a plakátolást, mert ilyenkor ismerkedik, beszélget a vásárhelyiekkel, sőt előfordult már az is, hogy behívták a házba.

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A kritikus pillanatokban mindig villant valaki

A kritikus pillanatokban mindig villant valaki

A Kosársuli csapata első idegenbeli sikerüket gyűjtötték be a Győr otthonában, ahol igazi csapatként küzdve diadalmaskodtak.
Az átvilágítás első benyomásai

Az átvilágítás első benyomásai

A hódmezővásárhelyi szerződéseket vizsgáló adószakértő, Horváth András szerint több közbeszerzésnél is az „Elios”-módszert használhatták Vásárhelyen.
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át

Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át

Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
Magyar Hősök Emléknapja

Magyar Hősök Emléknapja

Koszorúzással emlékeztek a Kossuth téren, a Kincses temető Hősök parcellájánál, a katolikus temetőben, valamint a Szent István templom falán elhelyezett táblánál.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 23. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.
 
Útban a világhírnév felé
Útban a világhírnév felé Május elején Papp Jázmin az isztambuli világkupán vívott a felnőttválogatottban. Az ötödik helyet a kínaiak legyőzésével érdemelték ki a magyarok.