Kék hírekVásárhelyen is törtek fel autókat

2014. január 9., csütörtök
 
Vásárhelyen is törtek fel autókat

Január 8-án este Szeged határában fogták el a négytagú bandát. Percekkel előtte megpróbáltak megszabadulni a lopott cucctól.

 

 

 

A Szentesi és a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság nyomozóinak információi alapján a rendőrök Szeged határában állítottak meg egy személygépkocsit január 8-án kora este. Az egyenruhások látták, hogy a lassító autóból az egyik utas kidobott valamit.

 

Miközben a rendőrök átvizsgálták a kocsit és a benne ülők ruházatát, odaért egy szegedi férfi, aki elmondta, hogy néhány perccel korábban az ő autójából lopták ki a táskát, amit az út mellett megtaláltak az egyenruhások.

R. Norbertet, Cs. Zoltánt, F. Attilát és F. Eleket a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságra állították elő. A megalapozott gyanú szerint a csapat Kunszentmiklósról indult. Hódmezővásárhelyen feltörtek egy autót, majd Szegeden folytatták volna, ha nem fogják el őket a rendőrök.

A vásárhelyi nyomozók mind a négy férfit őrizetbe vették és lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt kezdeményezik előzetes letartóztatásukat. A nyomozás további feladata annak tisztázása, hogy a csapat hány Csongrád megyében történt bűncselekménnyel hozható összefüggésbe.

A Vásárhelyi Hírek információi szerint feltételezhetően Hódmezővásárhelyen is további autófeltörések írhatók a társaság számlájára.

 
 
Forrás: police.hu - VH
 

Olvassa el ezt is!

Újra aktuális – Hogyan tovább?

Újra aktuális – Hogyan tovább?

A vásárhelyi térségben 1360 hektár állami földet nyert a Gorzsai Mezőgazdasági Zrt. A Hód-Mezőgazda Zrt. eddig 47 földbérletpályázatot bukott el, még több mint kéttucatnyiról nincs döntés.
Nyílt Nap lesz a Mezőgazdasági Karon

Nyílt Nap lesz a Mezőgazdasági Karon

Öt hetük maradt az érettségi előtt álló diákoknak eldönteni, hová akarnak felvételizni. Január 10-én, pénteken a hódmezővásárhelyi karon Nyílt Nap lesz.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.