Kultúra, oktatásNyílt Nap lesz a Mezőgazdasági Karon

2014. január 8., szerda
 
Nyílt Nap lesz a Mezőgazdasági Karon

Öt hetük maradt az érettségi előtt álló diákoknak eldönteni, hová akarnak felvételizni. A nagy „diákcsalogató” időszakának csúcsához érkezünk, szinte minden írott és elektronikus sajtó tele van főiskolai és egyetemi hirdetésekkel.

 

Képünk az MGK nyílt napján készült (Fotó: VH archív)

 

 

A nyílt napok utolsó sorozata is most zajlik. Így van ez a Szegedi Tudományegyetemnél is, ahol szintén a finisben vannak a nyílt napok.

Sőt január 16-18-án  Budapesten a Papp László Sportarénában rendezik a hagyományos EDUCATIO Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást. (Cikkünk a lap alján) Ezen a Szegedi Tudományegyetem valamennyi kara is jelen lesz.

Természetesen nem kell Budapestre menni tájékozódni annak, aki a Mezőgazdasági Kar valamelyik mérnökképzését, vagy felsőoktatási szakképzését célozta meg, ugyanis január 10-én, pénteken a hódmezővásárhelyi karon Nyílt Nap lesz. 11 órától a kar Andrássy utcai épületében az agrárium iránt érdeklődő diákokat és szüleiket várják.

A Karon nappali és levelező tanrendben  6 + 1 félévben mezőgazdasági és vadgazda mérnök képzés folyik. Az első, úgynevezett alapozó év után, mezőgazdasági vállalkozói, mezőgazdasági környezetvédelmi, agrárgazdasági és logisztikai, társállattenyésztői, kertészeti és növényvédelmi képzési specializációk közül választhatnak.

Az egyre népszerűbb felsőoktatási szakképzések is széleskörűek. Ránézésre is több, ma is hiányszakmának számító képzésre lehet jelentkezni. A Nyílt Nap prezentációs tájékoztatóján erről is részletesen beszélnek majd.

Mint általában minden évben, most is több szülő elkíséri majd a Mezőgazdasági Karon továbbtanulni szándékozókat. A tavaly november legvégén tartott első nyílt napon is kiderült, a hozzátartozókat elsősorban a kollégiumi elhelyezés körülményei érdeklik, ugyanis az utóbbi években a Hódmezővásárhelyhez közeli településekről, illetve a két szomszédos megyéből jelentősen megnőtt a jelentkezők száma. A Kar nagy előnye, hogy valamennyi felvett hallgató kollégiumban lakhat és a kisebb távolság miatt, az utazási költségek sem terhelik meg a családi költségvetést. Az agrár felsőoktatásban köztudottan nagy előnynek számít, hogy a kitűnő tanüzemi lehetőségek miatt, a Mezőgazdasági Kar képzésében igen erős a gyakorlatorientáltság.  

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Az első nap a mesterképzésé

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Bilincsben a vásárhelyi lottózó kirablója

Bilincsben a vásárhelyi lottózó kirablója

A 22 éves hódmezővásárhelyi tettes karácsony előtt egy lottózóban brutálisan bántalmazta az eladót. Január 7-én elfogták a nyomozók. 
Bethlenes diák nemzetközi sikere Indiában

Bethlenes diák nemzetközi sikere Indiában

Gémes Antal, a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium diákja is tagja volt a hat fős magyar csapatnak, amely 48 ország közül ötödik lett a Nemzetközi Junior Természettudományi Olimpián
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2

2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...