SportVásárhelyen is kikaptak a szegedi vizilabdázók

2016. február 12., péntek
 
Vásárhelyen is kikaptak a szegedi vizilabdázók

A Szeged férfi vízilabdacsapata nem jutott be az Eurokupa döntőjébe, mivel Hódmezővásárhelyen az elődöntő szerdai visszavágóján - az idegenbeli egygólos vereséget követően - öt góllal alulmaradt az olasz Brescia együttesével szemben.

 

 

Fotó: szeged.hu

 


Férfi Eurokupa, elődöntő, visszavágó:

ContiTech-Szeged-Diapolo - Brescia (olasz) 10-15 (3-3, 1-4, 2-4, 4-4)

A magyar csapat gólszerzői: Varga II. Zs. 4, Kunac 3, Manhercz K. 2, Palotás 1
Továbbjutott: a Brescia kettős győzelemmel

A Tisza-parti csapat egy hete a párharc első összecsapásán 9-8-as vereséget szenvedett a sorozatot korábban háromszor megnyerő olasz csapat otthonában, így jó eséllyel várhatta a visszavágót, amelyet nagyszerűen is kezdett a hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszodában. 

A januári, belgrádi Eb-n bronzérmes válogatottban is helyet kapott fiatal Manhercz Krisztián értékesített egy büntetőt rögtön az elején, majd Varga II. Zsolt kapufás góljával 2-0-ra alakult az állás. A vendégek azonban még az első szünet előtt magukhoz tértek (3-3). 

Mi több: a második játékrészt a keményebb védekezésre váltó olaszok két találata vezette fel. A szegediek horvát légiósa, Aljosa Kunac találata nyomán zárkózott közelebb a magyar együttes (4-5). Ám az egyenlítés elmaradt, már csak azért is, mert a Szeged két büntetőt is kihagyott, ugyanakkor a Brescia támadásai két alkalommal is sikeresek voltak (4-7).

 

A nagyszünet után Varga II. akciógólja élesztette újjá a hazai reményeket (5-7), amelyeket ugyanolyan gyorsan le is lohasztott a kétszer is eredményes itáliai gárda (5-9). A triplázó Varga találatára is volt vendégválasz, ráadásul kétszer egymás után (6-11).

 

A befejező negyedben már csak kármentés folyt a Szeged részéről, a vereség mértékének enyhítése maradt célnak, de még ezt sem sikerült teljesíteni (10-15), döntős a kettős győzelmet arató Brescia.

A Szeged férfi vízilabdacsapata harmadik alkalommal kerülhetett volna be európai kupafináléba. A korábbi kettő közül egyet - 1996-ban - elvesztett, egyet viszont - 2009-ben, Kásás Zoltán irányítása mellett - megnyert az Eurokupa jogelődjének számító LEN-kupában.

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyi segítséggel kerítés épülhet a román határon is

Vásárhelyi segítséggel kerítés épülhet a román határon is

Nem kizárt , hogy hamarosan a Vásárhelytől légvonalban alig 30 kilométerre lévő magyar-román határon is elkezdődhetnek a kerítésépítési munkálatok.

Mezőőri szolgálat még függőben

Mezőőri szolgálat még függőben

Lehet, hogy nem volt az igény kellően felmérve és megfelelően kommunikálva, de a rendelkezésre álló információk szerint szükség van a mezőőri szolgálat felállítására.
Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.