KözéletVásárhelyi segítséggel kerítés épülhet a román határon is

2016. február 12., péntek
 
Vásárhelyi segítséggel kerítés épülhet a román határon is

Hamarosan a Vásárhelytől légvonalban alig 30 kilométerre lévő magyar-román határon is elkezdődhetnek a kerítésépítési munkálatok.

 

Fotó: MTI

 

 

Legalábbis erre utalnak  Orbán Viktor miniszterelnök csütörtöki Miskolcon mondott szavai. A szándékot erősíti a szintén csütörtökön, a Kormányinfón elhangzottak. Lázár János miniszter hasonlóan nyilatkozott, mint a miniszterelnök: Brüsszelből a "kényszerbetelepítési kvóták" veszélye, délről pedig az idén várhatóan nagyságrendekkel növekvő migrációs nyomás fenyeget. Szintén csütörtökön este a Tarjáni Olvasókörben tartott fórumon is beszélt a Vásárhelyi Helyőrség fontosságáról a műszaki határzár eddigi is további építésében. 

 

Mint ismert, a Magyar Idők csütörtökön azt írta, hogy Orbán Lilafüreden azt mondta, hogy német és a török kormány már megkötött egy titkos paktumot, de ezt még nem merték nyilvánosságra hozni. Eszerint 400-500 ezer menekültet közvetlenül Törökországból az Európai Unióba szállítanak.

Emellett egy másik veszély is fenyeget - folytatta -, fel kell készülni ugyanis arra, hogy az idén nagyságrendekkel növekedni fog a déli migrációs nyomás Európában. Ezért a magyar kormány elrendelte a műszaki határzár megerősítését és újabb határzár építéséhez szükséges kapacitások előállítását - feltehetően a magyar-román határon húznak fel újabb kerítést, amiről már korábban is volt szó.

Egyébként éppen a héten elfogott migráns csoport nagy létszáma is igazolja, hogy   hónapok óta nem fogtak ennyi menekültet a magyar határon, mint most. Október közepe óta először ismét 100 fölé emelkedett a déli határon elfogott menekültek száma. A rendőrség adatai szerint szerdán 104 menekültet tartóztattak fel a járőrök.

 

A hírhez kapcsolódik, hogy a Hódmezővásárhely közgyűlése február 3-án döntött arról, hogy támogatja a kormányt az uniós betelepítési kvótával kapcsolatos döntéseiben. Az ülésen felszólalt Lázár János országgyűlési képviselő, azt javasolta, a közgyűlés nyilatkozzon arról, hogy a város egyetlen menekültet sem akar befogadni. Hozzátette: „nulladik lépésként" kérelmezni kell a Belügyminisztériumban, hogy a Béla cigány utcai, kiskorú menekülteket gondozó otthont helyezzék el Vásárhelyről.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Megszüntetnék a vásárhelyi migráns otthont

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Mezőőri szolgálat még függőben

Mezőőri szolgálat még függőben

Lehet, hogy nem volt az igény kellően felmérve és megfelelően kommunikálva, de a rendelkezésre álló információk szerint szükség van a mezőőri szolgálat felállítására.
Idős nénit rántott le a földre

Idős nénit rántott le a földre

A bűnözők hierarchiájának a legaljába tartoznak azok az életerős, agresszív emberek, akik védekezésre képtelen idősektől rabolnak. Most ez történt.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
Győzött a Kosársuli Budapesten

Győzött a Kosársuli Budapesten

A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...