KözéletMezőőri szolgálat még függőben

2016. február 9., kedd
 
Mezőőri szolgálat még függőben

Lehet, hogy nem volt az igény kellően felmérve és megfelelően kommunikálva, de a rendelkezésre álló információk szerint szükség van a mezőőri szolgálat felállítására.

 

Fotó: VH

 

 

Március 7-én lépne hatályba a közgyűlés által hozott rendelet, azonban ennek végrehajtását felfüggesztik, nyilatkozta Hegedűs Zoltán a Vásárhelyi Híreknek. Az alpolgármester szerint furcsa ellentmondásra kell pontot tenni a következő hetekben, mert részben nagyon sokan jelezték, hogy nincs szükség a mezőőri szolgálatra, ugyanakkor sokan biztonságosabbnak éreznék a gazdálkodást, ha újra működne a szolgálat.

Mint arról február 8-án írtunk, a közgyűlés hektáronként 2500 forintban határozta meg a mezőőri járulékot. Nyilvánvalóan, ez a nagyobb földterülettel rendelkezőknek jelent érvágást, a tanyán élőket, a konyhakert tulajdonosokat nem érinti.

Hegedűs Zoltán elmondta, ezt az összeget nem hasra ütéssel találták ki, hanem a hivatal szakemberei pontos számításokat végeztek, hogy a közel 50 ezer hektár folyamatos ellenőrzéséhez milyen szakszerű feltételek szükségesek. A költségvetésben 10 mezőőrrel, motorokkal, gépjárművekkel, üzemanyaggal és egyéb felszereléssel számoltak, majd ezt a kb. 85 millió forintot osztották vissza Vásárhely külterületére.

Hegedűs Zoltán elmondta, lehet hogy elhamarkodott volt a rendelet jóváhagyása, tehát az következő időszakban pontos felmérést akarnak. Ezért a lakossági fórumok, kérdőíves felmérés mellett, valamennyi érintett szervezetet - Kamarát, Gazdasági Egyesületet, Kertbarát köröket, stb.- megkeresik és az összegyűjtött adatok alapján újratárgyalják a mezőőri szolgálat létesítését.

Mint arról írtunk - a külterületen élők, illetve a gazdálkodók nagyobb biztonságát szolgálná a már egyszer 2010-ig sikeresen működött szolgálat. Tegyük hozzá, szinte biztos, hogy a mezőőrök a külterületi földeken rendszeres járőrözésükkel a vadkár csökkenéséhez is hozzájárulhatnak.

 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Takonykórra felkészülni!

Takonykórra felkészülni!

Kerek egy hét alatt a kétszeresére emelkedett az influenzás tünetekkel orvoshoz fordult lakosok száma Csongrád Megyében. Az otthon magukat kúrálók száma jóval nagyobb lehet.
Megszüntetnék a vásárhelyi migráns otthont

Megszüntetnék a vásárhelyi migráns otthont

Hódmezővásárhely közgyűlése döntött arról, hogy ellenzi a betelepítési kvótát. A kiskorúak otthonát is megszüntetnék. Mi is történt az eltelt 3 évben?
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 

És ezt már olvasta?

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.