GazdaságVásárhelyen fejlesztett a Güttler KFT.

2015. június 5., péntek
 

Nagyszámú érdeklődő jelenlétében június 5-én délelőtt felavatták a Güttler kft maroslelei úti telephelyét. A Stuttgart melletti Kirchheimben működő nagy múltú - elsősorban talajművelő gépeikről ismert - anyavállalat magyarországi üzeme 550 millió forintból épült, amelyből 172 millió forint Európai uniós forrás volt.

 

 

 


A 3200 négyzetméteres új csarnokban irodák és konferenciaterem is helyet kapott. A cég jelenleg 60 dolgozót foglalkoztat, de az új telephely, a bővítés munkaerőfelvételt is eredményez. Az avatáson erről is beszélt Hans Güttler a cég tulajdonosa.

 

A bemutatókkal egybekötött ünnepségen Almási István polgármester és Hegedűs Zoltán alpolgármester is jelen volt. A polgármester beszédében  külön kiemelte a Güttler kft két évtizedes hódmezővásárhelyi jelenlétét, amely - mint mondta azért is öröm, mert Vásárhely agrárváros.

 

Tamási Zsombor ügyvezető elmondta, mostantól a tervezés, a gyártás és az értékesítés is a ma felavatott új telephelyen lesz

 
 
X
 

Olvassa el ezt is!

A világot éppúgy láthatóvá teszem, mint a bennem lévő világot

A világot éppúgy láthatóvá teszem, mint a bennem lévő világot

Kósa Ferenc Kossuth-, Balázs Béla-, Prima Primissima és Magyar Örökség-díjas filmrendező, fotóművész fotográfiáiból nyílik kiállítás az Alföldi Galériában.

Hódmezővásárhelyre látogat a japán nagykövet

Hódmezővásárhelyre látogat a japán nagykövet

Koszuge Dzsunicsi június 6-án részt vesz Kósa Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar filmrendező fotókiállításáanak megnyitóján. 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Újabb lassítás az algyői vasúti hídon

Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 

És ezt már olvasta?

Márky-Zay Péter Brüsszelben
Márky-Zay Péter Brüsszelben

A brüsszeli rendezvényen Európa különböző országaiból érkezett polgármesterek, városvezetők és az Európai Bizottság magas rangú képviselői vettek részt.

 

 
Győzött a Kosársuli a Győr ellen
Győzött a Kosársuli a Győr ellen Saša Vejinović csapata az első negyedben még hátrányban volt, utána viszont remekelt és végül nagyon magabiztos győzelmet aratott.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.