Kultúra, oktatásA világot éppúgy láthatóvá teszem, mint a bennem lévő világot

2015. június 4., csütörtök
 
A világot éppúgy láthatóvá teszem, mint a bennem lévő világot

Kósa Ferenc Kossuth-, Balázs Béla-, Prima Primissima és Magyar Örökség-díjas filmrendező, fotóművész, a Magyar Művészeti Akadémia tagja fotográfiáiból nyílik kiállítás a hódmezővásárhelyi Alföldi Galéria földszintjén június 6-án, szombaton 12.30-kor.


 

 

Az eseményen felszólal Almási István, Hódmezővásárhely polgármestere és Koszuge Dzsunicsi, Japán magyarországi nagykövete. A tárlatot Jókai Anna Kossuth-nagydíjas író, költő nyitja meg.

 

 

Kósa Ferenc filmrendező ‑ Tízezer nap című diplomafilmjét az 1967-es Cannes-i Filmfesztivál legjobb rendezésével díjazták ‑ több mint fél évszázada álló képekben is rögzíti mindazt, amit jártában-keltében lát, érez és gondol.

(A hazai és nemzetközi filmvilágban is elismert rendező, forgatókönyvíró jegyzi többek között az Ítéletet ‑ Bessenyei Ferenc főszereplésével ‑, az ötvenes évek gyilkos légkörét feldolgozó Mérkőzést vagy a Szalay Ferenc festőművész malmánál forgatott A másik embert.)

 

A művész Az idő egésze című fotókiállításának bevezetőjében úgy fogalmaz, hogy a fényképeket mindig a múló pillanat és az időtlen idők találkozási pontjának tekintette. "Kizárólag arra törekedtem, hogy a képeim [...] a körülöttem lévő világot éppúgy láthatóvá tegyék, mint a bennem lévő világot." - vallja Kósa Ferenc.

 

Kósa egyedi módon, a bartóki pentatónia jegyében megkomponált fotográfiái a világ öt földrészére vezetik az Alföldi Galériában szombaton nyíló, több mint háromszáz alkotásából álló tárlat nézőit. A látogatók Magyarországtól, Erdélytől elindulva bejárhatják az egész földkerekséget: Európát, Japánt, Ázsiát, Afrikát, Dél-Amerikát Észak-Amerikát és a Biblia tájait. A kiállítás külön(leges) fejezete A vihar szeme címet viseli.

 

A szombaton fél egykor kezdődő vernisszázson köszöntőt mond Almási István, Hódmezővásárhely polgármestere, a Japán Napok alkalmából beszédet mond Koszuge Dzsunicsi, Japán magyarországi nagykövete.

A kiállítást Jókai Anna Kossuth-nagydíjas író, költő, a Nemzet Művésze nyitja meg. Az eseményen közreműködik a Fandante Kamarakórus Melegh Tamás karnagy vezényletével.

 

Olvassa el ezt is!

Ami nincs benne azt nem érdemes tudni

Ami nincs benne azt nem érdemes tudni

Aki kézbe veszi a könyvet, olyasmit is megtudhat például, hogy „a boszorkányság egyik leggyakoribb kártétele az éjszakai nyomás.” Két kötetben Vásárhely néprajza.
Könyvhét Hódmezővásárhelyen

Könyvhét Hódmezővásárhelyen

Június 3-tól egy héten át minden nap könyvbemutatókkal és könyves rendezvényekkel várják a betűk szerelmeseit.  Az idei újdonságok teljes listájával!

Indul a buli

Indul a buli

Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
Katonai eskű

Katonai eskű

Esküt tettek a vásárhelyi honvédek.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 23. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.
 
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban
Timeline játék a vásárhelyi Levéltárban A Hódmezővásárhelyi Levéltár egy új, - Magyarországon családi, baráti körben, pubokban egyre népszerűbb - társasjátékra invitálja a vásárhelyieket.
 
Magyar Hősök Emléknapja
Magyar Hősök Emléknapja Koszorúzással emlékeztek a Kossuth téren, a Kincses temető Hősök parcellájánál, a katolikus temetőben, valamint a Szent István templom falán elhelyezett táblánál.