Kultúra, oktatásVásárhelyen a többség a hittant választotta

2013. május 31., péntek
 
Vásárhelyen a többség a hittant választotta

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központtól kapott tájékoztatás szerint a szeptembertől első osztályos gyermekek szüleinek 52 százaléka a hit- és erkölcstan oktatást, míg 48 százalékuk az erkölcstant választotta.

 

 

 

 

A Vásárhelyi Hírek megkeresésére Balázs József a Hódmezővásárhelyi Tankerület tanügyigazgatási referense elmondta, a 371 első osztályt kezdő gyerekek közül szeptembertől az egyház által szervezett hit- és erkölcstanra, közel 43 százalékukat íratták be szüleik. Az ötödik osztályt kezdőkről majd csak június végén, az iskolaigazgatók által megküldött összesítés után lesznek számadatok. Ősztől felmenő rendszerben, az első és az ötödik évfolyamon kötelező a két tantárgy közül valamelyik választása.

 

A Hódmezővásárhelyen szeptembertől első osztályt kezdő és hit- és erkölcstanban részesülő diákok száma kiegészül a két egyházi általános iskolába iratkozottakkal. Információink szerint a Szőnyi Benjamin Református általános iskolában 50 gyerek, a Kertvárosi Katolikus Általános Iskolában pedig három osztályban 81 gyerek kezdi a tanévet. Így, a 43 százalék tankerületi és 131 egyházi első osztályossal összesen közel 300 -an vesznek részt hit és erkölcstan oktatásban.  

 

„Mind az országos, mind pedig a hódmezővásárhelyi tankerületi adatok, az egyház előnyére válnak” vélekedik Németh László esperes. Mint mondta, az országos tendenciához hasonló adatokból nem biztos, hogy messzemenő következtetéseket kell levonni, nem feltétlenül a nagyon vallásos szülők szeretnék gyermekeiket hittanra beíratni. A kötelező választással, most azok is a hit és erkölcstan mellett döntöttek, akik meg vannak keresztelve, kiskorukban hittanra jártak, első áldozók voltak, véli az esperes. „A döntést befolyásoló talán a legfontosabb tényező, hogy a szülők naponta szembesülnek a mai világgal és érzik a gyermekeik iránt felelősséget” mondta Németh László esperes a Vásárhelyi Híreknek.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Erős mezőnyben jó helyezés

Erős mezőnyben jó helyezés

Fogarassy Judit: „Évtizedes munkánk megkoronázása az IDF Világbajnokságon elért eredményünk, nem utolsó sorban amatőrként jegyzett csapattal, profik elleni versenyben.” Képekkel!
A kerámiakultúra, a kerámiaművészet támogatása szövetségben

A kerámiakultúra, a kerámiaművészet támogatása szövetségben

Magyar Kerámiavárosok Szövetsége tagjai május 30-án, Hódmezővásárhelyen, a Városháza dísztermében ülést tartottak: az elmúlt egy évben megvalósult szakmai munkáról számoltak be.
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Borfesztivál Hódmezővásárhelyen 2026

Augusztus 20-a, I. István király 1083-as szentté avatására és a magyar államalapításra emlékezik. A mindig többnapos ünnephez borfesztiválok, kulturális események egész sora kapcsolódik. 
 

És ezt már olvasta?

...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 34. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.
 
Vajon lesz megoldás?
Vajon lesz megoldás? Az agrár- és élelmiszergazdasági miniszter segítségét kérte Márki-Zay Péter polgármester az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. bűzterhelése miatt.
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.