SportErős mezőnyben jó helyezés

2013. május 30., csütörtök
 

„Évtizedes munkánk megkoronázása az IDF Világbajnokságon elért eredményünk, nem utolsó sorban amatőrként jegyzett csapattal, profik elleni versenyben.”, mondta Fogarassy Judit, a Balett és Jazztánc Stúdió vezetője, annak kapcsán, hogy egyik formációjuk a világbajnokságon hatodik lett.

 

 

 


A Vásárhelyi Híreknek még azt is hangsúlyozta, szakmai szempontból a helyezésük értékelésekor az is lényeges, hogy szép számban jöttek el orosz táncosok, csoportok, akikről közismert, hogy a műfaj élvonalába tartoznak.

 

20 ország 73 klubjának 1500 táncosa találkozott május 22-26 között Nagykanizsán, az IDF (International Dance Federation) Világbajnokságon. Több száz versenyzővel képviseltették magukat az olaszok, a spanyolok és az oroszok, és most először vett részt az IDF világbajnokságán Gibraltár és Dél-Afrika

 

Magyarország az idei International Dance Federation (IDF) világbajnokságon indult a legnépesebb csapattal, 114 fővel. Köztük a  vásárhelyi Fogarassy Judit Balett és Jazztánc Stúdió kilenc tagú Dance Show Formációja.

 

 

Hét csapat jutott be a Dance Show Formáció felnőtt kategória döntőjébe, köztük a vásárhelyi lányok, akik a május 24-én tartott döntőn egyedüliként képviselték Magyarországot és a hatodik helyezést érték le.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Szabó Klára Petra minitárlata Angliában

Szabó Klára Petra minitárlata Angliában

A sikeres kortárs képzőművészeti kísérletezéseiről ismert művész Észtország és Japán után, egy rezidencia program keretén belül most az angliai Norwich-ben alkot. Képekkel!
Fit Kid Grand Prix bajnokságon járt a Hód Fitness

Fit Kid Grand Prix bajnokságon járt a Hód Fitness

Május 25-én a szolnoki egész napos verseny végén, a legkisebbektől, a 17-18 éves lányokig 7 dobogós helyezést sikerült begyűjteniük. Eredményekkel és képekkel!
Az év legjobb fotói a Kossuth téren

Az év legjobb fotói a Kossuth téren

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Fotóriporterek Szakosztálya idén januárban is kiírta pályázatát. A díjazott képekből nyílik kiállítás.
Győzött a Kosársuli Budapesten

Győzött a Kosársuli Budapesten

A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.