KözéletA kerámiakultúra, a kerámiaművészet támogatása szövetségben

2013. május 30., csütörtök
 
A kerámiakultúra, a kerámiaművészet támogatása szövetségben

Magyar Kerámiavárosok Szövetsége tagjai május 30-án, Hódmezővásárhelyen, a Városháza dísztermében ülést tartottak, amelynek keretében a tagok az elmúlt egy évben megvalósult szakmai munkáról számoltak be.

 

 

 

Hódmezővásárhely kezdeményezésével 2012. május 18-án alakult meg a Magyar Kerámiavárosok Szövetsége. A Gödöllőt, Hollóházát, Karcagot, Kecskemétet, Magyarszombatfát, Mezőtúrt, Pécset, Sárospatakot, Zalaegerszeget és Hódmezővásárhelyt egyesítő szervezet a hagyományos gyártási módszerekkel dolgozó kerámiaműhelyek és az egyes településekhez köthető jellegzetességek megőrzése és támogatása mellett a kerámiakultúra, a kerámiaművészet, a turizmus, a keramikusoktatás, valamint a gazdaságfejlesztés megerősítésén dolgozik.

Európában jelenleg négy országban működik nemzeti keramikus szövetség, a hazai szervezet lehetőséget ad Magyarországnak a nemzetközi érdekképviseletre is.

Megírtuk, a város kerámiakultúra iránti elkötelezettségét jól szemlélteti, hogy Hódmezővásárhely vezette a nyolc európai ország hat városa és öt nem önkormányzati partnere részvételével 2011-ben zárult, hároméves CeRamICa-projektet, amely során francia, szlovén, román, spanyol, olasz, görög és portugál partnerek egymás sikeres gyakorlatát megismerve feltérképezték, milyen gazdasági szerepe lehet a kerámiaművességnek, felmérték a turisztikai igényeket, valamint megvizsgálták a hatékony marketing- és képzési eszközöket.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Nagybányán a vásárhelyi krónikás festő

Nagybányán a vásárhelyi krónikás festő

31 mű utazik a napokban Nagybányára. A 2007-be elhunyt festőművész, Fodor József tájképeiből, csendéleteiből,  jellegzetes látásmódját tükröző képekből nyílik kiállítása a hétvégén.   
A vásárhelyi rendőrök nagy fogása

A vásárhelyi rendőrök nagy fogása

Úgy tűnik, megoldódott az utóbbi hónapokban a vásárhelyiek kedélyét borzoló kerékpárlopás-sorozat. Elfogták A. Arnold 24 éves vásárhelyi fiatalembert, akit 24 kerékpár ellopásával gyanúsítanak. 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
Győzött a Kosársuli Budapesten

Győzött a Kosársuli Budapesten

A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 41. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...