SportVásárhelyen a Junior EB körül forgott a világ

2016. május 4., szerda
 

Negyvenhárom országból csaknem 800-an vesznek majd részt július 6. és 10. között Hódmezővásárhelyen a Junior Úszó Európa-bajnokságon, amelynek arca az olimpiai és világbajnok Gyurta Dániel lesz.

 

 

Fotók: VH


 

Május 4-én délután, az országos és helyi sajtónak bemutatták azt a reklámfilmet, amelynek a főszereplője a Rióban 200 méter mellen címvédésére készülő klasszis, aki éppen ezen a napon ünnepli 27. születésnapját. Így aztán, - mint képeinken is látható - a sajtótájékoztatón a szülinapi tortázás sem maradt el.

 

A filmbemutató sajtóeseményén Almási István polgármester elmondta, a kontinensviadal hetében a résztvevők ellepik majd a vásárhelyi és a környékbeli települések, így Szeged, Makó és Algyő szállodáit is.

Bejelentette, hogy elkészült az uszoda bővítésének újabb üteme, a fedett 33-as medence, valamint - a nyitott 50 méteres medence lelátója helyén felépített új konditerem, amelybe hamarosan megérkeznek az úszásspecifikus erősítőgépek.

 

Hargitay András szövetségi kapitány jelezte, teljes mértékben ki fogják használni a hazai környezet adta lehetőségeket, azaz az összes számban a maximális négy indulóval kalkulálnak. "Nagy munka kezdődött meg az elmúlt években Budapesten és a vidéki műhelyekben is, és ennek látni fogjuk az eredményét" - tette hozzá.

 

Az új utánpótlás-kapitány, Petrov Iván először megköszönte a vásárhelyieknek, hogy impozáns körülményeket biztosítanak az Eb résztvevőinek - a tízpályás versenymedence mellett két melegítőmedence is várja a mezőnyt -, majd arról beszélt, óriási lehetőség előtt állnak a magyar fiatalok, hiszen családjuk, barátaik előtt versenyezhetnek.

Az esélyekről nem beszélt, mondván: "korosztályos sportolóknál nem szerencsés jóslatokba bocsátkozni, hiszen hónapok alatt is ugrásszerű fejlődést produkálhat bárki", de az biztos, hogy a kormány támogatási rendszerének köszönhető kitűnő feltételek megmutatkoznak majd az eredményességben.

 

Gyurta Dániel elmondta, Hódmezővásárhelyre mindig hazajön, hiszen 2003 óta az összes hazai edzőtáborozását itt tartja, évente két-három hónapot is eltölt a városban.

"Egy pillanatig sem gondolkodtam azon, hogy vállaljam-e ezt a felkérést, függetlenül attól, hogy négy héttel az olimpia előtt lesz az utánpótlás Európa-bajnokság. Annyi mindent kaptam a várostól, hogy most ez egy alkalom, amikor valamit végre visszaadhatok" - jelentette ki a Rióban címvédésre készülő mellúszó, aki egyébként előbb lett olimpiai ezüstérmes (2004), mint junior Európa-bajnok (2007).

 

Az elmúlt évtizedek rigorózus korhatár-besorolását éppen a Gyárfás Tamás vezette magyar szövetség indítványára változtatta meg a LEN, és a vásárhelyi lesz az első kontinensbajnokság, ahol már négy korosztály vetélkedhet az érmekért (a fiúknál a 15, 16, 17 és 18, a lányoknál a 14, 15, 16, és 17 évesek).

 

A júliusi viadalon a helyi tehetségek közül is többeknek szurkolhatnak majd a nézők; két ifjú kiválóság, Miksi Richárd és Süli Ákos meg is jelent a sajtótájékoztatón, és elmondta, mindent megtesznek azért, hogy valóra váltsák álmaikat.

Egy közös kép elkészülte előtt, Gyurta Dániel megemlítette, mivel mindketten mellúszók, nem csoda, hogy, nekik külön is fog szurkolni az Eb-n.

 

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Nagyszerű vásárhelyi utánpótlás sikerek

Nagyszerű vásárhelyi utánpótlás sikerek

A Veszprémi Országos Vidékbajnokságon jó volt Csomorkányosnak lenni! Ez Magyary Ágnes rövid összegzése a vívók múlt hétvégi szerepléséről. Képekkel és eredményekkel!
Újabb négy óvoda újulhat meg

Újabb négy óvoda újulhat meg

A Hódmezővásárhely Egyesített Óvoda 12 tagóvodájának nagy része átesett már az energetikai korszerűsítésen. Most újabb 4 óvoda felújítására lesz pénz.
A Vásárhelyi Hírek képarchivumában keresgélve

A Vásárhelyi Hírek képarchivumában keresgélve

Emlékek a város életéből. A Vásárhelyi Hírek fotóarchívumában szinte végikövethető a város élete 2005-től napjainkig. Idézzünk fel néhány dátumot, az események képeivel.
Márky-Zay Péter Brüsszelben

Márky-Zay Péter Brüsszelben

A brüsszeli rendezvényen Európa különböző országaiból érkezett polgármesterek, városvezetők és az Európai Bizottság magas rangú képviselői vettek részt.

 

 

És ezt már olvasta?

Sportsikereinek újabb állomása
Sportsikereinek újabb állomása A vásárhelyi Ugrai Panna a BVSC-Zugló 22 éves úszója nyolc egyéni és öt váltó aranyérmet szerzett a rövidpályás országos bajnokságon Kaposváron.
 
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy férfit, aki közlekedési balesetet okozott, majd még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.