SportVásárhely egykori kedvence ellenfél lesz

2016. november 11., péntek
 
Vásárhely egykori kedvence ellenfél lesz

A hódmezővásárhelyi kosárlabda szurkolók már biztosan dörzsölik a tenyerüket, mivel igazi rangadót láthatnak szombaton 18 órától a Hódtói Sportcsarnokban. Akkor ugyanis a bajnokságban jelenleg második Vásárhelyi Kosársuli a harmadik Honvédot fogadja.

 

A képen Kovats Róbert középen (Fotó Honvéd)

 

 

Az összecsapás előtt az egykor Hódmezővásárhelyen kedvencként ünnepelt Kováts Róbertet, a fővárosiak játékosát kérdeztük.

 

 - Tavaly egy nagyon sikeres évet zártál, most azonban csapatot váltottál, eljöttél az Óbudai Kaszásoktól. Hogyan lehetne leírni új klubod, a Honvéd játékstílusát?

- Igyekszünk küzdős, harcos játékot produkálni. Soha nem adjuk fel, az utolsó lélegzetvételünkig küzdünk. A csapat magja igencsak fiatal, így fiatalos a játékstílusunk is. Reméljük, hogy a lendületes játék és a kemény edzések meghozzák a várt eredményt.


- Hódmezővásárhelyen születtél, itt tanultál meg kosárlabdázni, és azt hiszem a legtöbb meccset is itt játszottad gyerekkorodtól kezdve. Milyen érzés a Hódtói Sportcsarnokba ellenfélként érkezni?

- Az elején még elég furcsa volt, de ez már a sokadik meccsem lesz vendégként a hazai közönség előtt. Persze, mindig jó hazajönni, hiszen rengeteg barátom van itt és a családom is mindig szurkol, de a meccs közben csak a játékra koncentrálok.

 


- Mennyire követed figyelemmel a Kosársuli szereplését, és mi kellhet a győzelemhez?

- Azért fél szemmel még követem a történéseket. Néhány meccs után megnéztem a statisztikát. A jelenlegi állás azonban nem befolyásolja a taktikánkat. A csapatunk igyekszik 110 százalékot beleadni, és győzelemmel hazatérni a fővárosba.

 


- Az utolsó "A" csoportos vásárhelyi csapat tagja voltál, és utánpótlásban is nagy sikereket értél el itt. Élnek még a régi kosaras baráti kapcsolatok, vagy már azért nagyon elszakadtál innen?

- Ritkán járunk haza, de, ha időnk engedi, azért néhány baráttal megiszunk egy sört.

 


- A játékoddal sok szurkolót megörvendeztettél itthon annak idején. Elképzelhetőnek tartod, hogy visszajössz valaha?

- Nincs kizárva, de jelenleg nem tudom elképzelni, hogy hazatérjünk. Budapesten dolgozom, nemrég költöztünk kertes házba, a nagyobbik fiunk pedig itt jár oviba. Ráadásul nemcsak engem, hanem a feleségemet is a fővároshoz köti a munkája.

 

A Vásárhelyi Kosársuli – Budapesti Honvéd NBI/B csoport rangadó november 12-én 18 órakor kezdődik a Hódtói Sportcsarnokban. 

 
 
VH-Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Centenáriumi kiállítás nyílt Szegeden

Centenáriumi kiállítás nyílt Szegeden

A hősi helytállás jelképévé vált doberdói fát és sok első világháborús fotográfiákat is láthatnak az érdeklődők a "nagy háború" alkalmából csütörtökön nyílt szegedi kiállításon.
Tízéves a vásárhelyi Csodaház

Tízéves a vásárhelyi Csodaház

Az egy évtized alatt nemzetközi elismeréseket is elnyerő intézményben a sérült gyermekekkel családias hangulatban foglalkoznak.
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
Tűz volt Batidán

Tűz volt Batidán

Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.