KözéletTízéves a vásárhelyi Csodaház

2016. november 10., csütörtök
 
Tízéves a vásárhelyi Csodaház

Tízéves az országban elsőként Hódmezővásárhelyen létrehozott, a szociális alap- és a szakellátást komplexen kezelő Kapcsolat Központ, és az intézmény részeként működő halmozottan, súlyosan sérült gyermekeket ellátó Csodaház - közölte Almási István hódmezővásárhelyi polgármester.    

 

 

 

 

 

Az évforduló alkalmából tartott sajtótájékoztatón felidézte, hogy a Csodaház foglalkoztató napközit annak idején szülői kérésre, önkormányzati támogatással alakították ki, hogy segítséget nyújtsanak azoknak a családoknak, amelyekben a sérült gyermekek gondozása 24 órás szolgálatot jelent.

Az intézmény nappali ellátása 16 családnak nyújt jelentős segítséget a hétköznapok tervezésében, biztosít lehetőséget a szülőknek akár a munkavállalásra is - tudatta a polgármester.

Az egy évtized alatt nemzetközi elismeréseket is elnyerő intézményben a sérült gyermekekkel családias hangulatban foglalkoznak a gyógytornászok, gyógypedagógusok, speciális igényeiknek megfelelően fejlesztve őket, és a terápia mellett oktatásukkal is foglalkoznak - mondta Almási István.

Bálint Gabriella, a Kapcsolat Központ főigazgatója elmondta, a hódmezővásárhelyi önkormányzat a helyi szociális rendszer átvilágítása után, 2006-ban döntött az alap- és szakellátás, a gazdasági irányítás összevonása mellett a minél hatékonyabb működés érdekében.

A központ - amely létrehozásakor az ország egyik legnagyobb szociális intézménye volt - komplex támogatást nyújt mintegy kétezer gyermeknek, fiatalnak, felnőttnek, idősnek. A központ 205 szakembere 15 telephelyen több mint egy tucat szakfeladatot lát el, éves költségvetése 900 millió forint. Az intézményhálózat 2007-től nemcsak a hódmezővásárhelyieket segíti, hanem a mártélyiakat, a székkutasiakat és a mindszentieket is - mondta Bálint Gabriella.

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Vásárhelyi család életét mentette meg a jelzőkészülék

Vásárhelyi család életét mentette meg a jelzőkészülék

Életet mentett a szén-monoxid-érzékelő, amelyet a család még az év elején nyert a katasztrófavédelem Facebook-oldalán indított játékon.
Az erőviszonyok dönthetnek

Az erőviszonyok dönthetnek

Borítékolható, hogy szombaton 18 órától izgalmas  Vásárhely-Honvéd kosárlabda összecsapást láthat a közönség a Hódtói Sportcsarnokban.

A roma holokauszra emlékeztek

A roma holokauszra emlékeztek

Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.