GazdaságVárható a víz- és csatornadíj csökkentése is

2013. február 1., péntek
 
Várható a víz- és csatornadíj csökkentése is

A megélhetési költségek csökkentésének egyik fontos lépése volt a gáz és az áram árának mérséklése, azonban további intézkedésekre van szükség - jelentette ki Lázár János csütörtökön Algyőn.

 

 

 

 

2014 nyarára az áram és a gáz árának legalább 30 százalékkal kell csökkennie - mondta a Miniszterelnökséget vezető államtitkár a Csongrád megyei település faluházában rendezett fórumon mintegy százötven fős hallgatóság előtt.

 

A kormány jelenleg azon dolgozik, hogy 2013. június 1-jével a víz- és csatornadíj, továbbá a szemétszállítás költsége minimum 10 százalékkal mérséklődjön - közölte az Algyőt is magában foglaló, hódmezővásárhelyi központú Csongrád megyei 4-es körzet fideszes választókerületi elnöki posztját is betöltő politikus.

Az országgyűlési képviselő kifejtette, 2010-ben emberek milliói megkérdőjelezhetetlenül arra szavaztak, hogy a rendszerváltás időszakát le kell zárni, valami újra van szükség.

A keretek meghatározása mára lezárult, a megtett lépések meghozzák a gyümölcsüket. Mindez azonban nem sokat ér, ha a társadalmi depressziót, az elszegényedést a kormányzat nem tudja visszafordítani - hangsúlyozta Lázár János. A kormánynak a következő két évben azon kell dolgoznia, hogy a nyugdíjak és keresetek vásárlóereje növekedjen - tudatta az államtitkár.

A politikus szerint ma Magyarországon az az igazi nagy társadalmi kérdés, ki fizesse vissza az állam által korábban fölvett és fölélt pénzt, az adósságot. Az EU és az IMF azt mondja, mindenki fizessen, a legszegényebb munkás és nyugdíjas is. A magyar társadalom nem terhelhető tovább - jelentette ki az államtitkár.

A kormánynak világosan el kellett döntenie, kinek az oldalán áll, az itt élő embereknek próbál segíteni, vagy a könnyebb utat választva jóban van a pénzintézetekkel, kereskedőházakkal, az áram- és gázszolgáltatókkal - mondta Lázár János.

Hozzátette: két választás között "természetes a rebellió", a voksolást megelőzően azonban "érdemes lehiggadni egy fél órára", és "a családi asztal mellett végiggondolni", hogy ki áll az emberek oldalán.

 
 
Forrás: MTI
 

Olvassa el ezt is!

Lázár és Orbán vagyonnyilatkozata

Lázár és Orbán vagyonnyilatkozata

Van akinek az anyagi helyzete változott, van akinek nem módosult jelentősen az elmúlt egy évben.Csütörtöktől hozzáférhetővé váltak a vagyonnyilatkozatok.
Elrendelték a vásárhelyi P.M. előzetes letartóztatását

Elrendelték a vásárhelyi P.M. előzetes letartóztatását

A gyanúsított beismerő vallomást tett. Kihallgatása során a fiatalember elmondta a nyomozóknak, hogy megromlott a kapcsolata az anyjával, ráadásul vasárnap össze is vesztek.
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen

Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
Bővítenék az Emlékpont múzeum kutatási körét

Bővítenék az Emlékpont múzeum kutatási körét

A Vásárhelyen a kulturára különösen fogékonyak jelentős részének véleményével találkozik Márki-Zay Péter polgármester javaslata.
 

És ezt már olvasta?

Sportsikereinek újabb állomása
Sportsikereinek újabb állomása A vásárhelyi Ugrai Panna a BVSC-Zugló 22 éves úszója nyolc egyéni és öt váltó aranyérmet szerzett a rövidpályás országos bajnokságon Kaposváron.
 
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy férfit, aki közlekedési balesetet okozott, majd még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.