Kultúra, oktatásValami más, de mégis ugyanaz

2012. október 12., péntek
 

A Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskola újabb nagyszerű vállalkozását, Szabó Magda Abigél című művének musical változatát október 14-én láthatja először a vásárhelyi közönség.

 

 

Fotók: VH

 

 

A hódmezővásárhelyi Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskolában immár hagyomány, hogy zenés színdarabokat és musicaleket visznek színpadra. Idén az iskola történetében is közvetlenül szerepet játszott szerző művének musical változatát tűzték műsorra.

 

„Ezekkel a gyerekekkel a legjobb dolgozni, nagyon figyelik az instrukciókat, a színpadon mindent igyekeznek a kérésnek megfelelően megcsinálni, bírják a gyűrődést, bár láthatóan jól elfáradnak a próbák végére” mondta a rendező Koczka Ferenc.

 

A Vásárhelyi Hírek a péntek délelőtti próbák kellős közepébe csöppenve, csupa mosolygó, vidám arcot látott. Olyanokét akikről sugárzott, hogy valami nagyszerű dologban vesznek részt.

A Liszt Ferenc Ének Zenei Általános Iskola újabb nagy dobását, Szabó Magda Abigél című művének musical változatát október 14-én láthatja először a vásárhelyi közönség.

 

 

Az irodalomkedvelők emlékezetében nemcsak a könyv maradt és marad meg ma is, hanem az abból készült, egy, a magyar mozgókép történet klasszikusai között számon tartott film is. „Ismerem a filmet, ki ne ismerné, de mint ahogy a Fővárosi Operettben bemutatott darab, a mostani musical is merőben eltér az eredetitől. A szövegkönyv, a dalok más megközelítésben jelenítik meg a leányintézet lakóinak, benne Gina életét.

 

Az egyik főszereplőt Hevesi Flóra alakítja a darabban, aki tavaly a Szabadtéri, Valahol Európában című musicaljében énekelt. „Nagyon jó hogy egy olyan szereplő is van, akinek a színpadi jelenléte, rutinja meghatározó. Érezhetően viszi előre a többieket is” mondta Koczka Ferenc, a színre vitt musical dramaturgja, rendezője.

 

„Igaz, hogy tavaly énekeltem, de most az Abigélben az ének mellett szöveg, mozgás is van. Nagyon jó ezt csinálni, nagyon élvezem. Mivel volt részem benne Szegeden, különösen a hosszú, fárasztó próbákon veszem jó hasznát a tavaly szerzett rutinnak,” állítja Hevesi Flóra.

 

Az iskola által az elmúlt években műsorra tűzött musicalek közül, az Abigélben jóval több zenei betét van. Bányai Lászlóné, az iskola énektanára és a számtalan díjjal kitüntetett kórusának volt karnagya, minden gyerek Gyöngyike nénije, a musical zenei vezetője.

 

„Nagyon szeretem a zenéjét, valamennyit meg kellett tanulnom, hogy megtaníthassam a gyerekekkel. Nekem mind közül ez a legkedvesebb.” mondta Bányai Lászlóné, aki már a Liszt iskola által legalább hat színpadra állított műnél „bábáskodott,” és aki a napokban végleg nyugdíjba vonult.

 

A darab különlegességét az adja, hogy Szabó Magda írónő 1942-től 1945-ig Hódmezővásárhelyen a Református Leánygimnáziumban – a mai Liszt Ferenc iskola épületében – tanított. Most egykori iskolájának diákjai keltik életre, a művet, amely a vásárhelyi színpadon másféle megközelítésben mutatja be a Matula intézetet.

Koczka Ferenc ezt úgy foglalta össze, „Számomra különösen izgalmas a munka, abban az iskolában, ahol Szabó Magda tanított. Én, az első 1-2 hónapban ennek voltam a hatása alatt: az udvar, a fák, a szobor, az öreg kolomp. Ezt a hangulatot próbáljuk meg visszaadni a színpadon is”

 

A teljes szereposztás ITT!

 
 
B.Sz.Z.
 

Olvassa el ezt is!

Orbán Viktor Vásárhelyen

Orbán Viktor Vásárhelyen

A rendezvény előtt egy helyi Békemenet indult a Népkerttől majd onnan érkeztek meg az országjárás helyszínéül szolgáló Bessenyei Ferenc Művelődési Központ elé.
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében

Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

Kevés esély maradt a felsőházi rájátszásra

A Dunaharaszti ellen játszotta utolsó hazai mérkőzését az NB I/B Zöld csoportjának alapszakaszában a Vásárhelyi Kosársuli. 
Magyar Péter Vásárhelyen

Magyar Péter Vásárhelyen

Sem kordon, sem testőrhad, sem pedig mesterlövészek nem voltak a TISZA Párt vásárhelyi rendezvényén. Viszont óriási tömeg gyűlt össze kedden este.
 

És ezt már olvasta?

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott 88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.