Kék hírekVádemelés a vásárhelyi kerékpáros baleset ügyében

2017. március 19., vasárnap
 
Vádemelés a vásárhelyi kerékpáros baleset ügyében

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság vádemelést javasol egy helybéli férfival szemben, aki személyautó vezetőjeként elsodort egy kerékpárost a városban.

 

 

 

 

 

A gyanúsított idén január 10-én 8 óra körül gépkocsival közlekedett Vásárhely belterületén. Amikor a sofőr a Rárósi utca és a Jókai Mór utca kereszteződéséhez ért, nem adott elsőbbséget a kijelölt kerékpárúton, szabályosan közlekedő biciklisnek, akit elütött. A kerékpáros a balesetben súlyosan sérült, őt a mentőszolgálat kórházba szállította.

 

A személyautó vezetőjét a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki. Ellene közúti baleset okozása vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

 

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság a nyomozást a napokban befejezte és az ügy iratait vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek továbbította.

 
 
VH-police.hu
 

Olvassa el ezt is!

Aranyossy Napok 2017

Aranyossy Napok 2017

Programok sokasága színesíti az Aranyossy Ágoston Református Óvoda és Általános Iskola hagyományos rendezvénysorozatát. Részletes program!
Névsorolvasás ősszel

Névsorolvasás ősszel

Egy kötetbe gyűjtve feldolgozzák a vásárhelyi Munkásőrség és karhatalmisták tevékenységét. 950 név szerepel majd a könyvben.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.