Kultúra, oktatásAranyossy Napok 2017

2017. március 18., szombat
 
Aranyossy Napok 2017

Ismét programok sokasága színesíti az idei Aranyossy Napokat. A hódmezővásárhelyi Aranyossy Ágoston Református Óvoda és Általános Iskola a sajátos nevelési igényű gyermekek és tanulók nevelésével, oktatásával, képességfejlesztésével foglalkozik.

 

 

 

 

A hódmezővásárhelyi intézmény több napos hagyományos programsorozatát a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színháztermében az iskola azonos nevű alapítványának szervezésében jótékonysági gálaműsor vezeti be.

Március 23-án 17 órakor a gála megemlékezéssel kezdődik: 120 éve született az intézmény névadója Aranyossy Ágoston. Ezt követően a növendékek műsorát nézhetik meg.

 

A gála előtt egy nappal elkezdődő, illetve a gálát követő naptól folytatódó több napos, az intézmény falain és a város határain túlmutató programsorozatnak elsősorban az a célja, hogy megmutassa a szülők és az érdeklődők számára, mit tudnak az iskolába járó sajátos nevelési igényű gyermekek. A gyerekek bemutatója, a számukra összeállított sport- és egyéb programok mellett, szakmai találkozóra is sor kerül minden évben.

 

Programok:

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Névsorolvasás ősszel

Névsorolvasás ősszel

Egy kötetbe gyűjtve feldolgozzák a vásárhelyi Munkásőrség és karhatalmisták tevékenységét. 950 név szerepel majd a könyvben.
Vásárhelyi sikerek a Premier Művészeti Napokon

Vásárhelyi sikerek a Premier Művészeti Napokon

A versenyen egy hódmezővásárhelyi kötődésű zenekar és két ifjú énekesnő is indult, és valamennyien dobogós eredményeket értek el. Képekkel! 
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.